Csúcsrajáratva az Aréna

 

Az év hátralévő részében egymást váltják a színpadon a pop-rock nemzetközi nagyágyúi. Még szeptemberben fellép George Michael és Britney Spears, de később többek között a Rammstein és Tom Jones is tiszteletét teszi. A jazzsztárok a kongresszusi központot szeretik jobban. Gigasztár naptár év végéig. Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

George Michael
szeptember 19., Papp László Budapest Sportaréna

A ciprusi restaurátor édesapja nyomán Georgios Kyriacos Panayiotou névvel 1963. június 25-én született énekes a 80-as években tűnt fel a Wham! nevű popduóban (Ki ne emlékezne például ebből az időből a "Wake Me Up Before You Go-Go" című slágerre?). A szólókarrierje 1987-ben kezdődött a Faith című lemezzel és azóta is – kisebb megszakításokkal - a popzene egyik legfényesebb csillagának tekinthető. Kétszeres Grammy-díjjal, több mint 100 millió eladott lemezzel büszkélkedhet, 2004-ben a Radio Academy szerint a 1984 és 2004 között időszakot nézve George Michael dalait játszották legtöbbször a brit rádiók. Az új évezredben keveset lehetett hallani róla, de 15 évnyi csend után 2006-ban bejelentette, hogy turnéra indul. És most újra visszatér a színpadokra a Symphonica elnevezésű nagyzenekari turnéjával. Ezúttal nem csupán a gondosan összeválogatott saját dalokat fogja előadni - melyek felölelik közel 30 éves karrierjét -, hanem más előadóktól származó kedvenc felvételeit is. A dalok mindegyikét átdolgozzák, és újra hangszerelik nagyzenekarra, amely az énekes zenei kíséretét adja.

Britney Spears
szeptember 30., Papp László Budapest Sportaréna

Britney Spears egy teljes generációra volt hatással, szokták emlegetni „új Madonnának”. Kétségtelen, hogy az amerikai szórakoztatóipar egyik legsikeresebb terméke. Az utóbbi években leginkább a magánéleti botrányain csámcsogtak a lapok, de három év kihagyás után új albummal jelentkezett, amely az amerikai lista első helyén nyitott. Femme Fatale elnevezésű turnéja természetesen soha nem látott show-t ígér, ahogy azt az említett szórakoztatóipar legmagasabb szintje megköveteli.

Pat Metheny Trio
október 28., Budapest Kongresszusi Központ

És hogy nem csak a pop, hanem a jazz világsztárjai naptárában is szerepel Budapest, azt például az amerikai dzsesszgitáros, Pat Metheny bizonyítja. Bár ilyen szinten a jazzisták is egyfajta popsztárok, legalábbis a népszerűségüket tekintve biztosan. Pat Metheny nyolcéves korától trombitált, tizenkét éves korában azonban áttért a gitárra, három évvel később pedig már Kansas legjobb dzsesszzenekaraival lépett fel. Pályafutása során olyan művésztársakkal zenélt együtt, mint Steve Reich, Ornette Coleman, Herbie Hancock, Jim Hall, Milton Nascimento vagy David Bowie. Tizenhét Grammy-díjat nyert, összesen mintegy ötven lemezt készített az elmúlt évtizedek során. Többször járt már errefelé, 1998-ban a Budapest Sportcsarnokban, 2002-ben, 2005-ben és 2008-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játszott.

Al di Meola
november 3., Budapest Kongresszusi Központ

Ha a tongai király kaphatott, úgy Al di Meola is kaphatna magas rangú állami kitüntetést. A jazzrajongók nagy szerencséjére imádja országunkat a világ egyik legjobb, ezért igen gyakran hallhatjuk játékát a legkülönbözőbb formációkban. Az ezredfordulón életre hívta a World Sinfonia 2000 elnevezésű produkciót argentin, kubai és izraeli zenészekkel. Tizenegy évvel később ennek folytatásaként elkészítette Pursuit of Radical Rhapsody című albumát olyan vendégzenészekkel, mint Peter Erskine vagy Barry Miles. A november eleji koncerten ebből kaphatunk ízelítőt. Az est különlegessége, hogy a doboknál egy hazai művész, Kaszás Péter kíséri a zenekart.

Rammstein
november 10., Papp László Budapest Sportaréna

A piromán elektro-indusztrial-metal német keretlegényei harmadszor rohanják le a hazai közönséget. Az egykori jugoszláv Laibach által feltalált zenét és imágót lenyúlva, felturbózva de popularizálva és németesebbé téve alakult meg az azóta egy kisbolygónak is nevet adó zenekar 1994-ben. Nevüket egyébként egy katonairepülőgép-katasztrófa helyszíne adta. A mostani turné a Made In Germany 1995 – 2011 címet viseli: egy amolyan best of menetelés-zúzásra kell számítani.

mb>Tom Jones
november 22., Papp László Budapest Sportaréna

Sir Thomas Jones Woodward immár 46 éves karrierje rendkívül intenzívnek és sikeresnek mondható. Népszerűsége több mint négy évtizede töretlen mind színpadi előadóként, mind lemezkészítő művészként; ráadásul utolsó albuma kapcsán karrierje legjobb kritikáit kapta. Az újságírók csodálják és méltatják Praise & Blame című lemezét, amely visszatérés volt az alapokhoz: az anyagot teljes egészében élő előadásként rögzítették Angliában. A walesi „Torok” tehát jobb mint valaha, pedig eddigi két budapesti fellépése sem volt semmi...

Sade
november 23., Papp László Budapest Sportaréna

Egyedi és időtlen hangzásával Sade 27 éve folyamatosan az élvonalban van. Az 1984-ben megjelent Diamond Life című bemutatkozó albuma óta mind az öt stúdióalbuma Top10-be került a Billboard slágerlistáján, és több mint 55 millió albumot adott el világszerte. Magyarországon még soha sem járt. Nemrég jött ki a The Ultimate Collection című válogatás lemeze, Budapesten ennek megfelelően életmű-koncertre számíthatunk.

Rihanna
december 8., Papp László Budapest Sportaréna

A barbadosi Robyn Rihanna Fenty nem csak Grammy-díjas énekes, dalszerző, hanem modell, divattervező és Barbados tiszteletbeli kulturális nagykövete is. Eddig 10 számmal vezette az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistát és körülbelül 20 millió lemezt adott el világszerte. 2005-ben adta ki első albumát, a Music of the Sunt, amit nagyjából évente követett egy következő. A budapesti koncerten néhány szerencsés (vagy elég gazdag?) rajongó a színpadról követheti a show-t, sőt annak részesévé is válhat.

A sportarénát a hazai előadók is megpróbálják megtölteni, fellép még idén Balázs Fecó (október 21.), a Hooligans 15. (december 11.), a Neoton Família (december 27.), a KFT (december 28.), Zorán (december 29.), és Demjén Ferenc (december 30.).

forrás és szerző : fn.hu


Az eredeti írás itt olvasható

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 16 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 22., kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank