KGST autók időszakos kiállítása Kiskőrösön

 

Gőzúthenger-indítás és KGST autók Kiskőrösön
Néhány évtizede nemigen lehetett válogatni, a környező országok autóit lehetett vásárolni – hosszas várakozás után. Ezen modellek időszakos kiállítása nyílik a vendégeit rendszeresen gőzúthenger-indítással csábító Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményben.
Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

 


Volt KGST-országok autóit sorakoztató tárlat nyílik a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményben
 

 

Ismét robog az úthenger az időszakos kiállítás nyitónapján

Gőzhenger minden gőzgépben van, ám Kiskőrösön, a Magyar Közút ZRt. által üzemeltetett, s Közép-Európa egyik legnagyobb úthenger gyűjteményét felvonultató Közúti Szakgyűjteményben látható a Robog az úthenger című, 70-es évekbeli filmből ismerős gőzúthenger, melynek nem csak hajtását, kerekeit is henger adja. A legendás aszfaltdöngölőt tavasztól őszig havonta egyszer be is indítják, idén legközelebb augusztus 20-án, majd szeptember 3-án és október 1-én, reggel 9 órakor. Szeptember első hétvégéjén nem csak ezért lesz érdemes Petőfi szülővárosába látogatni, akkor nyílik ugyanis a 70-es, 80-as évek KGST-országaiból való autók tárlatát bemutató egy hónapos időszakos kiállítás is.

Az említett korra lehet akár nosztalgiával vagy akár gyűlölettel emlékezni, az azonban vitathatatlan, hogy ezekben az években, és a tárlaton látható járgányokkal tanult meg Magyarország autózni. Ekkor vált a saját autó kevesek kiváltságából általános közlekedési eszközzé, ekkor épült ki az autózás infrastruktúrája és kiszolgálóipara, valamint kultúrája is.
 

Ilyen, az Áfész-ruházat reklámjához is kiváló gyerekjátékért ma sokan vagyonokat adnának - a kiállításon lehet majd nyálat csorgatni

A kiállítás nem csak a járművek, hanem az azt körülvevő korszak szellemét is igyekszik bemutatni néhány jellegzetes életkép becsempészésével, így a baráti országokból, hosszas várakozási listával elérhető és a tárlaton is megjelenő Skoda S110, Skoda 120GLS, Zaporozsec 968, Moszkvics 412, Zsiguli 2101, Lada 1200 kombi, Lada 1500, Trabant 601, Wartburg 353, Volga 2140, Polski Fiat 125, Polski Fiat 126, Oltcit, Dacia 1300, Zastava 55 GLS, Barkas B1000, ZUK tűzoltó, Latvia kisbusz, Nysa kisteherautó, Skoda 1203 kisbusz mellől nem hiányzik majd a kultikus, lábbal hajtós gyerek-Moszkics, s bizonyára temérdek retro-tárgy sem.

A „Retroncsok – avagy autósélet a 70-es, 80-as években” időszakos kiállítás szeptember 3-tól egy hónapon keresztül látogatható az 53-as főút 27-es kilométerkövénél, azaz a Kiskőrös Dózsa György út 38. alatt található Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményben.

A hírt szerkesztette: Katona Mátyás

forrás és szerző : autonavigator.hu


Az eredeti írás itt olvasható

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 15 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 22., kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank