Hibázott az önkormányzat, többeket is megbüntethetnek

 

Heves indulatok borzolják a kedélyeket Zuglóban: több lakos pénztárcáját érintheti, hogy januártól megváltozott az építményadóról szóló rendelet. Csakhogy erről a Polgármesteri Hivatal sajátos tájékoztatása miatt kevesen értesültek, és az sem segített, hogy a Fidesz egy félreérthető hirdetésben az adóbevallási kötelezettség megtagadására buzdította az embereket.
Oszdmeg másokkal is
Bookmark and Share

A nyugdíjasokat célzó kampányharc előtt még attól volt hangos a politikai közbeszéd, hogy fizessünk, vagy ne fizessünk vagyonadót. Bárkire hallgat most a "zember" ebben az ügyben, nincs nagy hatással az életére, mire ugyanis be kell vallania, addigra már eldől, hogy eltörli-e vagy mégiscsak meghagyja a Fidesz a vagyonadót.

Az adó körüli politikai vita viszont jól összekuszálta a szálakat Zuglóban, és ami nagyban még nem történt meg, az Budapest XIV. kerületében igen: az egymásnak üzengető és hirdetésekben megdicsőülő pártok miatt a lakosság nem tudja, hogy új adót kellene fizetnie és bevallania, amit ha nem tesz meg jövő hétig, akkor 200 ezer forintra is megbüntetheti az önkormányzat. Az ok pedig egyszerű: a "zembereket" az önkormányzat sajátos módon értesítette, az ellenzék pedig igyekezett úgy hasznot húzni a kommunikációs bakiból, hogy félretájékoztatta a lakosságot.

Volt, nem volt, van

Tavaly októberben a kerületi képviselő-testület arról döntött, hogy az 1993 óta meglévő építményadó fizetési kötelezettségét kiszélesíti, azaz már nemcsak az üzletek vagy a bérbe adott ingatlanok után kell fizetni, hanem a lakosság egy részének is. Három jelentős változás is bekövetkezett: egyrészt, hogy nem járt automatikusan alanyi mentesség a lakástulajdonosoknak, csak azoknak nem kell négyzetméterenként 600 forintot fizetniük, akik életvitelszerűen saját tulajdonukban élnek.

Az eredeti felállás szerint a vagyonadót fizetőknek is fizetnie kellett volna, igaz az a rész levonható lett volna az államnak befizetett vagyonadóból. Az eddigi gyakorlattal ellentétben pedig függetlenül attól, hogy mentesül-e az építményadó befizetésétől, minden zuglóinak január 15-ig (néhány napja meghosszabbították ezt január 31-ig – a szerk.) erről bevallást kell készítenie, aminek elfelejtéséért 200 ezer forintos bírság jár.

December 15-én megint módosult a rendelet: azok is mentességet kaptak, akiknek vagyonadót kellene fizetnie. „Egyrészt tudható volt, hogy a Fidesz kormányra kerülése után, aminek jelen állás szerint igen nagy az esélye, eltörli, ezért ehhez kötni felesleges. Másrészt nem értünk egyet azzal, hogy az önkormányzat a lakosok zsebébe nyúl, ahelyett hogy először saját magán takarékoskodna” – mondta a Hírszerzőnek a Fidesz képviselője, Rozgonyi Zoltán, aki a többi módosítással egyetértett.

 

kép=

Valljunk, vagy ne valljunk? Zuglóban ma ez itt a kérdés (képünk illusztráció, fotó: Magócsi Márton)

 

A Polgármesteri Hivatal Adóügyi Osztálya szerint viszont az eredeti rendeletmódosítással a cél nem az adófizetők terheinek növelése volt, hanem hogy az államnak fizetendő vagyonadó egy része az önkormányzat bevételei közé kerüljön.

Ilyen az, ha nincs pénz a lakosok tájékoztatására

Csakhogy ezekről a változásról és az adóbevallás szükségességéről elfelejtették értesíteni a lakosságot. Ugyan november 17-én a kerületi lapban közzé tették a rendeletet – amelyet valljuk be, nem mindenki olvas el – azonban egyrészt nem az a rendelet lépett életbe, másrészt csak az szerepel benne, hogy az adót január 15-ig mindenki köteles maga bevallani, ám hogy hogyan, az nem derül ki. Januárban

Zugló honlapján sem lehetett tájékozódni az életbe lépő változásról egészen január 19-ig, amikor viszont óráról órára mást lehetett olvasni.

Néhány élelmes közös képviselőnek köszönhetően viszont január közepén - a bevallási határidő után - robbant a bomba. Zugló elenyésző hányada így értesült a rendeletmódosításról, ám gyors körképünk szerint a többségnek fogalma sincs a mai napig a változásról.

> MIT KELL TENNIE, HA ZUGLÓI?

- január 31-ig küldje be az adóbevallási űrlapot, amelyet a honlapon letölthet

- adja le az űrlapot a Polgármesteri Hivatalban személyesen, vagy küldje el postán

- ha ott lakik, Öné a lakás, de nem az az állandó lakcíme, akkor gyorsan jelentkezzen be. Ezt az okmányirodában teheti meg az adás-vételi szerződés és 500 forint ellenében.

"A társasház lakói nevében kérdezem, hogy a társasház és a társasházban lakó tulajdonosok miért nem lettek ezidáig tájékoztatva a 46/2009. sz. rendeletről, az építményadóról, az esetleges adóbevallás benyújtásának idejéről, módjáról? A társasház lakói csak hallomásokra tudnak támaszkodni, a közös képviselet semmiről nem tud" – olvasható egy felháborodott lakó kérdése a kerület honlapján január 20-i keltezéssel. Választ eddig nem kapott a kérdező.

Az önkormányzat 3500 lakost "tisztelt meg" a tájékoztatással, egy levél kíséretében elküldte azoknak az adóbevallási nyomtatványt, akik valószínűleg vagyonadó-kötelesek lesznek. (Bár ugye a rendelet decemberi módosítása után az építményadó teljesen független a vagyonadótól.) De úgy tűnik, ők sem jártak jobban: "Én is megkaptam az építményadó bevallására szolgáló nyomtatványt. Viszont ha már nem küldtek mellé válaszborítékot (tehát a postaköltség is engem terhel) legalább azt árulják el, hogy meddig kell postára adni és pontosan kinek-minek kell címezni. Ennek hiányában egy üres borítékban bedobom a postaládába, amivel teljesítettem kötelezettségemet" – olvasható egy másik felháborodott lakos hozzászólása Zugló honlapján.

Úgy tűnik azonban, hogy a Polgármesteri Hivatal mossa kezeit, hiszen szerintük mindent megtettek, amit csak lehetett, a lakosság tájékoztatására. A Hírszerző kérdésére azt mondták: "az adóügyi osztály a törvényeknek mindenben megfelelő módon közzétette a rendeletet, valamint megjelentette a Zuglói Lapokban és a kerület hivatalos honlapján is", értesítőlevelet pedig csak azok kaptak, akik korábban már adtak be adóbevallást, és ennek alapján valószínűsíthető volt, hogy ingatlanjuk tárgya lesz a vagyonadónak.
 

Próbaképpen egyébként felhívtuk a kerület adóosztályát azzal a kérdéssel, hogy ha tulajdonunkban van egy lakás, benne is élünk, a számlák is a nevünkre jönnek, de nem vagyunk állandó lakosok, akkor kell-e fizetnünk. Az adóügyi osztályon először egyértelmű igennel feleltek, majd amikor visszakérdeztünk, hogy a honlapon lévő tájékoztatás szerint viszont nem kellene: "hmm, nem is tudom, lehet, rosszul van kint" – hangzott a válasz. Megkíséreltük megkérdezni a hölgyet, hogy akkor a jó tájékoztatót is elérhetővé teszik-e majd, mire azt felelte: "ma már nagyon sokszor változtattunk a cikken, nem tudom mikor lesz idő rá".

Ilyen, ha van pénz a tájékoztatása

Kedden azonban a Fidesz is bekavart: a Zuglói Lapokban feladtak egy olyan hirdetést, miszerint a pártnak köszönhetően eltörölték az építményadót. "Az új építményadó kivetéséről szóló rendelet Fidesz-KDNP frakciónyomására 2009. december 15-én visszavonta a Képviselő-testület". Az ellenzéki párt pedig ezért arra buzdítja a lakosokat, hogy szabaduljanak meg az értelmetlen adóbevallási íveiktől, vigyék el azt a Fidesz standjaihoz.

A Fidesz tehát azt sugallja, hogy senkinek nem kell fizetnie, és emiatt be sem kell vallania semmit - ám ha ezt valaki megfogadja, akkor több százezres büntetés is kaphat. "Valóban félreérthető ez a hirdetés, korrigálni fogjuk. Ezt csak egy politikai akciónak szántuk" – mondta Rozgonyi Zoltán. Mint mondta, ők arra gondoltak, hogy a vagyonadósoknak már nem kell fizetniük, és mivel csak ők kaptak formanyomtatványt, ezért arra már nincs szükség.

"Csak egy bevallási papírt fogunk virtuálisan elküldeni az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, de természetesen arra kérünk minden zuglóit, hogy tegyék meg adóbevallásukat, függetlenül attól, hogy azt egy rossz gyakorlatnak tartjuk" - tette hozzá.

Rozgonyi szerint ugyanis felháborító, hogy egyrészt nem tájékoztatták semmiről a lakosságot, másrészt, hogy az egész lakosságot mozgatják meg pár millió forintos bevételért. Szerinte az lett volna a jó megoldás, ha minden lakónak névre szólóan értesítést küldenek a változtatásokról, és csak azoktól kértek volna adóbevallást, akikre vonatkozik. Később pedig szúrópróbaszerűen ellenőrizni kellett volna a jogosultságot.

A Polgármesteri Hivatal mindenesetre a héten meghosszabbította az adóbevallás határidejét, akik nem nyújtják be az adóbevallást, azoktól az adóhatóság adóellenőrzés útján kéri azt majd be.

forrás : hirszerzo.hu

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 20 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 22., kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank