Bakik a Városligetben

Még nagyobb tumultus várható a Hősök tere környékén.

Mialatt a zuglói önkormányzat, a kerületi rendőrkapitányság és a közterület-felügyelet képviselői arról számoltak be a sajtó nyilvánosságának, milyen komoly lépéseket tettek, hogy a Városligetből száműzzék a turistabuszokat, addig a Műjégpálya előtt továbbra is egy félreérthető piktogram, illetve egy át nem gondolt döntés borzolta a kedélyeket.

 

Július 3-án dr. Weinek Leo­­nárd Zugló polgármestere Krammer Györggyel a zuglói rendőrkapitányság vezetőjével és Janocsek Ferenccel, a Fővárosi Közterület-felügyelet szóvivőjével karöltve ismét sajtótájékoztatót tartott a Városligetben, a behajtást tiltó tábla alatt. Ennek oka az a piktogram volt, amely jól láthatóan azt mutatja, hogy a Városligetbe semmilyen járművel nem lehet behajtani, ez alól csak a kerékpárok és a buszok képeznek kivételt. A külföldi járművezetők – ennek a jelnek megfelelően – az elmúlt húsz esztendőben bátran behajtottak a ligetbe, ahol a rendőrök is békén hagyták őket. A sajtó – köztünk lapunk is – azonban idén firtatni kezdte, hogy valóban legálisan parkolnak-e a buszok a fővárosi zöldövezetben, és a KRESZ szabályai­ból azt is kiderítették, hogy az említett piktogram kizárólag a menetrend szerinti járatok behajtását engedélyezi.

A zuglói önkormányzat azonnali fellépést ígért: felszólította a kerületi rendőrséget, hogy a közterület-felügyelettel dolgozzon ki egy akciótervet a buszok behajtásának megakadályozására. Eszerint mostantól minden turistabuszt kitiltunk a Városligetből. A rendelet betartását zuglói rendőrök fogják felügyelni – ismertette a kerület akciótervét a polgármester. Csakhogy minden ukrán, szlovák és lengyel buszvezetőnek egyenként kellene elmagyarázni, mit is jelent magyarul a táblán látható jelzés. Mivel ez a megoldás igencsak nehézkes, a zuglói önkormányzat egyben kezdeményezi a fővárosnál egy-egy, a járművek behajtását megakadályozó sorompó kihelyezését a liget három bejáratánál: a Műcsarnok mögött, a Közlekedési Múzeum és az 56-osok tere irányából. - Amennyiben a főváros nem mutat készséget a sorompós megoldás iránt, a kerületi önkormányzat önköltségből fogja felszerelni azokat – jelentette be a polgármester.

A turisztikai szezonban naponta több száz autóbusz hozza-viszi a turistákat a Hősök terére. Ezek pedig eddig mind az Olof Palme sétányon parkoltak, sokszor járó motorral várják a csoportot. Július 3-tól ezeket a buszokat a Műcsarnok mögötti kis utcába – amely az Olof Palme sétányt az 56-osok terével köti össze – száműzték. Oda, ahol maximum 12 busz tud parkolni. A főváros ugyanis nem különített el buszparkolót az 56-osok terén, így a rendőrök kénytelenek a nehéz járműveket a legközelebbi parkolásra alkalmas helyre irányítani. A várható tumultussal azonban ők is tisztában vannak, hisz már a sajtótájékoztató idején is óriási dugó volt a szűk kis utcában. A torlódások elkerülésén az sem segít, hogy a parkolást engedélyező tábla alatt kiegészítésként az áll, hogy a buszok maximum 30 percig foglalhatják a parkolókat.

Aki járt már külföldön, az tudja, nem lehet a turisztikai látványosságok megtekintésének idejét ilyen drasztikusan minimalizálni, arról nem is beszélve, hogy az ukrán, szlovák, német vagy orosz turista, aki Budapestre jön, a Hősök terével együtt esetleg a Műcsarnokot, a Szépművészeti Múzeumot, a Vajdahunyadvárát és a Széchenyi fürdőt is megtekintené.
 forrás : helyitéma / Írta: (Telegdi)

 

Módosítás: ( 2008. szeptember 01. hétfő, 11:35 )  
Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (1 üzenet)
Hozzászólások (1 db)
Vá: Bakik a Városligetben
Feb 15 2009 17:35:01
A XIV. ker szavazást indított a kérdésben: http://www.zuglo.hu/wps/wcm/connect/Zuglo/Szavaz%C3%A1s/
#47
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 25 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 22., kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank