Kedden kiderülhet, mi lesz Zuglóban

A Bosnyák térre tervezett Mundo nevű városközpontról december elsején szavaznak újra a kerületi képviselők, és a fejlesztő Echo Investment várakozása szerint ekkor végre zöld utat kaphat a fejlesztés - közölte a lengyel fejlesztő cég.
A terv változott az előkészítés során, de mindvégig ragaszkodtak az eredeti ajánlatuk alapvető elemeihez. A mintegy 200 üzlet mellett a bevásárlóközpontban hipermarket, fitneszcenter, mozi, éttermek és egyéb vendéglátó ipari területek is helyet kapnak majd. Az eredeti tervek része továbbá négy irodaépület - amelyekben az önkormányzat is kapna irodákat -, és több szolgáltató létesítmény is kerülne a területre.

A 200 millió eurós beruházást pályázaton nyerte el az Echo Investment. A legutóbbi testületi ülésen a szavazás a Mundo javára dőlt el, és a projekt indítását csak a polgármesteri vétó hiúsította meg. A december elsejei szavazáskor a képviselői szavazatok egyszerű többsége dönt.

Az Echo Investment 2006 júniusában vásárolta meg a zuglói önkormányzattól a budapesti Bosnyák tér közelében található 6,8 hektáros területet, ahol egy közösségi térként szolgáló városközpontot kívánt építeni. Az Echo Investment 2006 decemberében három tervezőirodát bízott meg a Mundo megtervezésével. Az amerikai Laguarda.Low javaslatát tartották legjobbnak, ez alapján a RAS Építészeti és Tervező Iroda készítette el az építészeti koncepciót 2007-ben. Akkor úgy gondolták, hogy a földmunka hamarosan elkezdődhet, és 2010-ben kész az új városközpont, igaz, akkor a 4-es metrót is ekkorra várták Zuglóba.

Tavaly nyáron hagyták jóvá a terveket, azt követően a helyi politikusok és a környezetvédők is színre léptek. Ez év november 17-én azt közölte a kerületi önkormányzat az MTI-vel, hogy újratárgyaltatja Weinek Leonárd, Zugló független polgármestere a Bosnyák térre tervezett Mundo-beruházás szerződését. Egy független vizsgáló bizottság ugyan is megállapította, hogy az időközben módosított beépítési terv miatt a terület 270 millió forinttal többet ér annál, mint amennyit a fejlesztő fizetett érte.

forrás : STOP / MTI

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 24 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 22., kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank