Folytatódik az Uzsoki kórház felújítása

 

A traumatológia is beköltözik a Mexikói útról
Ebben a válságos idõszakban kevés kórház reménykedhet jelentõsebb fejlesztésekben. Ezek egyike Zuglóban az Uzsoki. – Jelenleg a komplex rekonstrukció második üteme zajlik – nyilatkozta a Zuglói Lapoknak dr. Golub Iván fõigazgató. – Az elsõ ütem, a Róna utcai új szárny megépítése 1996-ban kezdõdött, és 2001-ben fejezõdött be. Az Uzsoki utcai régi épület felújításának megkezdése rögtön ezután következett volna, ám forráshiány miatt 2007-re csúszott.
A tervek szerint a második ütem 2010 õszén fejezõdik be. A beruházás során a traumatológia a Mexikói úti telephelyérõl beköltözik az Uzsoki utcába, ami komoly költségmegtakarítást is jelent. A régi szárnyban a felújítást követõen a járó- és fekvõbeteg ellátás teljesen elkülönül egymástól. A központi telephelyen a felújított régi és az új szárnyat összekötik, így egy koncentráltabb, jobban mûködtethetõ, korszerû intézmény jöhet létre.

 

kép=



 

– A második ütem megvalósítását az unió és a fõvárosi önkormányzat 6,4 milliárd Ft-tal támogatja. Eddig elkészült már az izotópdiagnosztika és a patológia. Jelenleg egy új szárny építése zajlik, amelyben helyet kap majd az ortopédtrauma, a sürgõsségi és az intenzív osztály, a hozzájuk tartozó mûtõkkel együtt. Mivel a régi épületben a felújítás után nem fér el minden funkció, az új intézményi struktúra kialakításába az udvari épületeket is kénytelenek voltunk bevonni. – A következõ feladat az onkoradiológiai központ felújítása. Ígéretünk van az egészségügyi minisztertõl és a fõpolgármestertõl, hogy uniós pénzbõl és fõvárosi támogatásból 1,6 milliárd Ft-ra pályázhat majd a kórház a sugárterápiás osztály felújítására, mivel számos szakterület mellett itt található a fõváros onkoradiológiai központja is. Az Uzsoki az onkológiai ellátásban a fõváros, valamint Pest megye keleti oldala és Nógrád megye sugárterápiás centrumaként regionális feladatot lát el.

forrás : zugloi lapok / Riersch Tamás

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)
Hozzászólások (0 db)
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 65 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank