Rendőrség az állatokért

A Fehérkereszt Állatvédő Liga lassan két évtizede küzd azért, hogy megfelelő védelmet kapjanak Magyarországon az állatok, amihez elengedhetetlen volna egy egységes állatrendőrség felállítása. A cél elérése érdekében a szemléletváltáson és a szakemberképzésen túl jogszabály-módosítások kellenének. A jelenlegi helyzetről a Liga kuratóriumának tagja, Szilágyi István beszélt a MIX Online-nak.

Milyen szükséglet hívná életre az állatvédelmi rendőrség felállítását?

Az újkori állatvédelem felismerte azt a tényt, melyet nyugaton komoly társadalomkutatási eredmények és publikációk mutatnak, hogy az állat- és embervédelem szorosan összefügg. Magyarán az állatok bántalmazását gyakran követi az embertársaink ellen elkövetett bűncselekmény is. Magyarország e felismerésnek még csak a kezdeti stádiumában van; túlzottan leragadtunk a kutya- és macskamenhelyek építésénél. A közelmúlt már a gazdasági haszonállatok védelmének szükségességére is rámutatott. Ha ez utóbbival a hazai állatvédők korábban foglalkoztak volna, nemzetközi szervezetek nem jöhettek volna kampánycéllal feketelistázni Magyarországra. Nálunk jelenleg nincs megfelelő jogi háttere az állatrendőrség létrehozásának. Erre utaló kezdeményezések vannak ugyan vidéken, de ennek alapját az önkéntes bázis képezi. Ugyanakkor hatósági jogkört ma még nem adnék az állatvédőknek, mert ehhez egységessé kellene válnunk, például egységes szakmai képzésre lenne szüksége az állatvédőknek. Nem gondolkodunk egyformán e kérdésben, egyesek csak ágyban, párnák közt engedélyeznék a macska- vagy kutyatartást, míg mások megelégednének a normális "jó gazda" típusú állattartással is. A hatósági jogkör megadása csak az egységes álláspont kialakításának következménye lehetne.

kép=


Milyen lépésekre lenne szükség az ön által említett egységes képzés beindítása előtt?

Úgy véljük, első lépésben a Polgárőrség megfelelő szervezet lenne az állatvédelmi rendőrség beindításához. Azért már történtek előrelépések, például május 15-étől módosítottak különböző jogszabályokat, amelyek értelmében Magyarországon már nem szükséges olyan hatósági procedúrát végigjárni egy vélelmezett állatkínzás esetén, mint korábban. Vagyis egy civil szervezet kezdeményezheti a jegyzőnél, hogy az állatkínzótól elkobozzák az állatát. Tehát kötelezhető az érintett gazda vagy a tulajdonos, hogy a saját költségén elhelyezze a bántalmazott állatot az állatvédő szervezet menhelyén. Ez fontos csírája az állatvédelmi rendőrségnek. Sajnos ma még csak egyszerű szabálysértésnek vagy károkozásnak minősül az állatkínzás, amivel nem értünk egyet, ezeket a jogszabályokat módosítani kell.

Milyen kezdeményezésekről tud beszámolni, amelyek az állatrendőrség irányába hatnak?

Mondjuk a kecskeméti Mentsvár Alapítványról, akik első ízben vezették be pár éve az Állatvédelmi Őrszolgálatot, de ők is csak a rendőrséggel együttműködve tudják a munkájukat végezni, nem önállóan. Az igazi az lesz, ha egy ilyen őrszolgálat saját hatáskörben tevékenykedhet. Ha ma egy állatvédő szervezet vagy egy magánember bejelentést tesz a rendőrségen, hogy állatkínzást észlel, a hatályos törvény értelmében a rendőrségnek kötelessége lenne kivizsgálni az esetet. Sajnos ez nem mindig történik meg, így azt kell, hogy mondjam, sokszor a hatóság a legnagyobb jogsértő.

Ősszel szeretnénk felvenni a kapcsolatot az Önkormányzatok Országos Szövetségével, hogy közösen egységesebbé, "életszerűbbé" tegyük az állattartási rendeleteket. Jelenleg egymástól másolják ezeket az önkormányzatok, ahelyett, hogy saját környezetükhöz aktualizálnák a helyi szabályozást. Nem mindegy, hogy adott önkormányzat a területére 600 birka tartását engedélyezi, a felét vagy egyet sem.

Gondolom, működő külföldi példák is átvehetők.

Természetesen. Évek óta szorgalmazzuk például a nagyüzemi állatok szállításának ellenőrzését Magyarországon, ez jelenleg nem megoldott. Ezzel szemben Szlovéniában három állatorvos önellátó rendszerben dolgozik, tehát saját magukat tartják el, sőt, a szlovén államnak komoly profitot termelnek. Működésük titka, hogy biztosították nekik azt a jogot, hogy egész Szlovéniában bárhol, bármilyen állatszállító kamiont ellenőrizzenek, és ha kell, szankciót léptessenek életbe. Mindennek beindításához elegendőek minimális anyagi és tárgyi feltételek, a megfelelő jogszabályi háttér biztosítása. Nem akarok a hazai helyzetről túlságosan borús képet festeni, csak nem szeretném, ha az állatvédelem fontosságát későn vennénk észre.

forrás : feherkereszt.hu / Fotó: -a-

Bővebben a témáról: www.feherkereszt.hu

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 70 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank