Körzeten innen, félidőn túl

Elérkezett az idõ, hogy beszámoljak azokról az eseményekrõl, melyek a 18-as körzetben élõk mindennapjait befolyásolták az elmúlt félévben. Mindenekelõtt szeretném örömömet kifejezni, hogy a megvalósult fejlesztések mindegyike a körzetben élõkkel közösen kimunkált ötletek eredménye.

Hiszek abban, hogy az önkormányzatiság egyik legfontosabb alapvetése és jelentõsége, hogy a problémákat azon a helyi szinten kell orvosolni, ahol azok keletkeznek. Elõször is a vitézi-telkek körkényén élõk mindennapjait meghatározó és közlekedési biztonságérzetét elõsegítõ változásokról számolnék be. Ezen a területen korlátozott sebességû övezet kerül kialakításra.

Erre a jogos igényre a környéken élõk hívták fel a figyelmet. Örömmel adok tájékoztatást arról, hogy lezárult a pályázat, és 2009 õszére reményeim szerint befejezõdik a beruházás. Fontos döntés volt a járdaépítés a Kalapács u. 21/A– 19/C, valamint a Fogarasi út 80/C–88/B közötti parksétányon. A felmerült lakossági igénytõl számított alig több mint 24(!) órán belül megkezdõdött a saras, használhatatlan „járda” felszámolása. Köszönetet a bejelentõnek és a hivatalnak is az együttmûködésért!

kép=


Zugló egyik legjelentõsebb beruházása a Pákozdi tér rekonstrukciója. A beruházás elsõ szakasza lezárult, az emlékmû és környéke kerületünk egyik legszebb közparkjává vált. A második szakasz, az új parkoló építése és a teljes útburkolat cseréje is átadás elõtt van. Mivel azonban idõközben újabb indokolt lakossági igények merültek fel, a végsõ átadás várható idõpontja 2009 augusztusa.

A jövõ évi legfontosabb feladatai között szerepel a Mogyoródi út–Nagy Lajos király útja–Angol utca által határolt területen parkoló építése. Köszönöm az együttmûködést mindazoknak, akik eddig megtiszteltek a bizalmukkal, megkerestek problémáikkal (roncselszállítás, út- és járdahibák javítása, korhadt fák visszavágása), és bátorítok mindenki mást is, hogy a jövõben keressenek meg, és tegyünk közösen lakókörnyezetünk élhetõbbé, szerethetõbbé tétele érdekében.

Kovács-Csincsák László
képviselõ

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 84 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank