A buszok görbítették a zuglói villamossínt?

Korábbi, az Erzsébet királyné útján végzett sínfelújításról szóló cikkünkre reagálva jelentkezett az Indexnél a kivitelezést végző cég, amelynek igazgatója közölte, hogy a 69-es villamos teljes felújításának csak egy kisebb, 2008. november hónapban felújított szakasza hibás, álláspontjuk szerint "nem a cég ügykörében felmerült okok miatt".

A javítást júniusban elvégzik, de annak költségviselését mindkét fél vitatja.

kép=

Erzsébet királyné útja, sínkígyó

A 69-es villamos Erzsébet királyné úti pályájának felújítása két ütemben történt. Az első ütemben tavaly november 14 és 24 között két hétvégén két kereszteződésnél (az Öv utcainál és a Miskolci útinál) újították fel a vágányokat.

A kivitelező VÉP Kft. igazgatója elmondta, hogy a két szakaszt injektálásos technológiával újították fel, az injektáló anyag azonban a kivitelezéskor mért – 4 – 6 Celsius fok hidegben, kétszer-háromszor lassabban szilárdul meg, mint 15 Celsius fok fölötti melegebb időben. Az igazgató hozzátette, hogy ezt jelezték a BKV-nak és azt kérték, hogy a villamosok néhány napig 5 km/órával közlekedjenek a két érintett szakaszokon.

A BKV a villamosokra vonatkozóan teljesítette a kérést, ám – az építési naplóba tett kivitelezői figyelmeztetés ellenére – az autóbuszok ráhajtottak a vágányokra (hosszában és keresztben is), ezért azok ezen a szakaszon, több helyen emiatt deformálódtak. A deformációkkal kapcsolatban a VÉP Kft. elismerte, hogy vannak hibák, sőt meg is egyezett a BKV-val a kijavításukról, ám mivel a deformációkat szerintük a BKV buszai okozták, ezért a kivitelező nem vállal felelősséget.

A költségvállalás tekintetében jelenleg is egyeztetés van a VÉP Kft. és a BKV között, a javítást viszont a megegyezés szerint június 20 és 28 között elvégzik. A javítás költsége becslés szerint néhány millió forintra tehető.

A VÉP Kft. igazgatója fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a 69-es villamos vonalát összesen 870 méter hosszon újították fel, amiből a hibás szakasz csak 41 métert tesz ki, ami tavaly novemberben készült el az említett körülmények között. A nagyobbik rész – vadonatúj vágányok – 2009 március 16 és 31 között újult meg, ezzel a szakasszal kapcsolatban pedig nem merültek fel minőségi kifogások.

Elmondta még, hogy a villamosok jelenleg ugyan minimális sebességkorlátozással, de gyorsabban haladhatnak a felújított szakaszon, mint tavaly november előtt. A korlátozást a beruházás teljes befejezése után teljesen feloldják.

A kivitelezést a VÉP Kft tavaly nyílt közbeszerzési eljáráson nyerte el, amelyre öt ajánlat érkezett és kettő felelt meg, ebből a kettőből lett kiválasztva a kivitelező cég. A korábban kevesellt referenciával kapcsolatban hozzátette, hogy a pályázaton 2000 méter referenciát kértek, mellyel a VÉP Kft. rendelkezett.

Arra a kérdésre, hogy mi garantálja, hogy a júniusi javítás utáni időben nem hajtanak rá a buszok a vágányokra, és nem az hullámosodik majd megint, az igazgató elmondta, hogy nyáron 3-4 óra alatt megszilárdul az injektálás. Azt azonban csak a BKV tudja garantálni, hogy azalatt a buszai elkerülik a javított szakaszt. Ha a BKV betartja a kivitelező szakmai kérését, akkor nem merül fel ilyen és ehhez hasonló probléma.

forrás : index.hu

Módosítás: ( 2009. május 21. csütörtök, 05:20 )  


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 84 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank