Meddig kell szemétdomb mellett élni?

Hónapokkal ezelõtt a Kerékgyártó utca–Fûrész utca kertes társasházas, parkos övezetébe 4 szelektív hulladékgyûjtõt helyeztek el. Amióta Magyarországon elkezdõdött a szelektív hulladékgyûjtés, aktívan részt veszünk benne, a hasznosítható hulladékok külön gyûjtése és nem szemétbe dobása életünk része lett, szeretnénk, ha gyermekeink is megértenék ennek lényegét.

Eddig is megtaláltuk a módját, hogy a lakóhelyünkhöz közeli lerakókhoz kb. 5 perc alatt elsétáljunk, olykor pedig a nagybevásárlásokat kötöttük össze a hulladékok kiürítésével. Azt azonban sehogy sem tudjuk a környékbeli lakókkal megérteni: kinek és miért jutott eszébe erre a helyre hulladékgyûjtõket kihelyezni? Szerettünk itt lakni, mert távol van a közlekedés zajától, csendes, kertvárosi hely volt.

A hosszú fasor, melyet nemrég frissítettek és telepítettek, még jobban megerõsítette bennünk a széles Kerékgyártó utca parkos jellegét. A fûre még kutyát sem szabadna vinni a tiltó tábla szerint, hát még szemetet lerakni, ami „hatóságilag tilos…”. A táblától 20 méterre azonban most már szabad. Sokunkat felháborít, hogy folyamatos lomtalanítás hangulata van a környéknek. Aki a közelmúltban adta el lakását, azt mondta: örül, hogy még a kukák elhelyezése elõtt aláírta a szerzõdést…

Válogatás nélkül kerül a kukák mellé minden: autógumi, mikrosütõ, hungarocell, csomagolóanyag, ruhanemû és ételmaradék. A szél az egész környéket beteríti a törmelékekkel. Rendszeres hétvégi program már nálunk a szemétszedés, a kukák környékének takarítása, mert nem szeretjük a piszkot, rendetlenséget. Naponta többször kukázók jönnek végignézni, van-e itt valami hasznosítható dolog.

kép=


Felborogatják a konténereket, az üvegtörmelék zaját messzire hallani. Számos hálószoba ablaka erre néz, többen ébrednek az éjszaka, illetve hétvégén kora reggel a dübögõ zajokra. Többször is panaszt tettünk már az önkormányzatnál, arra azonban megnyugtató választ nem kaptunk, hogy meddig kell még egy szemétdomb mellett élnünk?!

forrás : zugloi lapok
olvasói levél
beküldte : Farkas Mónika 

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (1 üzenet)
Hozzászólások (1 db)
Vá: Meddig kell szemétdomb mellett élni?
May 10 2009 19:38:37
Sajnos kerületünkben, majdnem minden szelektív gyűjtőhely így néz ki! Sőt egy két helyről az Önkormányzat már el is szállította a szelektív kukákat! Ez viszont nem véletlen! Emberek?! Önök nem érzik mennyivel könyebb egy tiszta környezetben élni???
#53
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 81 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank