Aláírásokat gyűjtöttek a Bosnyák téi pláza ellen

Csupán két önkormányzati képviselő jelent meg az új városközponttal kapcsolatban megtartott mai (2009-04-28 ) zuglói rendkívüli testületi ülésen. Weinek Leonárd polgármester név szerinti szavazással kérte volna ki a képviselők véleményét. A Bosnyák téri betonpláza megvalósulása ellen aláírást gyűjtöttek a környéken élő civilek. A polgármester szándékait támogató szignókat egy kerületi lakos adta át a kerület vezetőjének.

Az új városközponttal kapcsolatos, kiemelten fontos kérdésekben szerette volna megismerni Weinek Leonárd polgármester a zuglói képviselők véleményét. Az eljáró építéshatóság állásfoglalást, jogértelmezést kért a beruházó terveiben szereplő zöldfelület megfelelőségéről.

A polgármester álláspontja szerint ez esetben a képviselő-testület már csak azért sem zárkózhat el, mert jogalkotóként az engedélyezési eljárás alapját képező szabályozási terveket a képviselők alkották meg. A lengyel fejlesztő jelentősen lefaragott a zöldfelületi mutatókból, és egy több mint kétszeresére növelt betonrengeteget akar megépíteni a Bosnyák téren. A képviselők közül azonban 31-en távolmaradtak a rendkívüli testületi üléstől és a véleménynyilvánítástól.

Az előző ciklusból megörökölt projekt engedélyezés alatt álló tervei hátat fordítanak a kezdeti család- és közösségbarát terveknek - olvasható az önkormányzat közleményében. Helyettük egy zöldfelületet nagymértékben lecsökkentő, közösségi helyeket jóformán nélkülöző gigaberuházást létesítene a lengyel befektető. A polgármester mellett a zuglói civilek is az eredeti tervek szerinti fejlesztés mellett vannak, amelyet utóbbiak aláírásukkal meg is erősítettek. A környéken élő lakosok véleményét igazoló aláírásokat egy kerületi polgár adta át Weinek Leonárdnak a határozatképtelen rendkívüli testületi ülés után.

Az új városközponttal kapcsolatos napirendi pontokat április 30-án a zuglói képviselő-testület soros testületi ülésére ismét előterjeszti a polgármester.

forrás : VGO

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 60 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank