Onkológiai centrum alakulhat Észak-Budapest legnagyobb egészségügyi intézményében

Budapest egyik legnagyobb fej¬lesz¬téseként több mint hatmil¬liárd forintból újul meg a Fővárosi Ön¬kormányzat Uzsoki Utcai Kórhá¬za. De több mint hárommilliárd fo¬rint¬ból fejleszthet a Szent Imre Kór¬ház, kétmilliárd forintból a Vá¬ci Jávorszky Ödön Kórház, az Or¬szágos Onkológiai Intézet pedig hat¬milliárd forintos támogatáshoz jut. Emellett azonban még az idén további kilencmilliárd fo¬rin¬tos uniós forrást osztanak szét a Közép-magyarországi ré¬gió egészségügyi intézményei között.

Több mint négymilliárd forintos uniós forrásból újulhat meg a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórháza. A beruházás Budapest egyik legnagyobb egészségügyi fejlesztése, amihez kétmilliárd forinttal járul hozzá a főváros. A támogatási szerződést tegnap írták alá, az összesen 6,5 milliárd forintos beruházás részeként felújítják többek között a kórház több mint tízezer négyzetméteres régi épületét, sürgősségi osztályt alakítanak ki, bővítik a művesekezelést, korszerűsítik a kardiológiai ellátást, valamint a Mexikói útról átköltöztetik a traumatológiát és az ortopédiát. Az Uzsoki Kórház rekonstrukció¬jának ez a második üteme, nyolc évvel ezelőtt ugyanis csaknem nyolcmilliárd forintból épült meg az intézmény 24 ezer négyzetméteres új épületszárnya. A mostani beruházással Magyarország egyik legmodernebb intézménye jöhet létre, a műszerfejlesztéssel pedig országosan is vezető szerephez jut az intézmény az izotóp-diagnosztika területén.

Golub Iván, az Uzsoki Kórház főigazgatója lapunknak kiemelte: várhatóan 2010 őszére befejeződhet az építkezés, de a kórház az átalakítás, a bővítés ideje alatt is folyamatosan működik. Az intézmény ugyanis az észak-budapesti régió súlyponti kórháza, s így nélkülözhetetlen a fővárosi ellátórendszerben. Évente 30 ezer fekvő beteget lát el, ambulánsan 450-500 ezer járó beteget fogad, valamint több mint másfél millió lakos onkológiai sugárterápiás ellátását biztosítja. Utóbbi kapcsán Golub megjegyezte: az elhasználódott sugárterápiás műszerek cseréjét egy lehetséges harmadik ütemben tervezték, ennek forrása azonban egyelőre bizonytalan. Pedig a korszerűsítés annál is inkább szükséges, mivel az Uzsoki az egyetlen intézmény a pesti oldalon, ahol teljes körű onkológiai és sugárterápiás központ működik.

Csakhogy az uniós pályázati szabályok szerint közösségi forrásra nem pályázhatnak Közép-Magyarország régiós kórházai. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes az aláírási ceremónián viszont kijelentette, hogy a sugárforrások megújítását célzó pályázatot hamarosan kiírja az Egészségügyi Minisztérium, amelyen Horváth információja szerint végül a fővárosi önkormányzat az Uzsoki Kórház fenntartójaként is indulhat.

Ha mindez így igaz, és az Uzsoki Kórház elnyeri a készülékcseréhez szükséges 2,5 milliárd forintos támogatást, akkor azzal az egészségügyi kormányzat is részben pótolhatja a fővárosi onkológiai ellátás hiá¬nyait. Az Uzsoki Kórház 4,4 milliárd forintos fejlesztésével együtt összesen több mint 16 mil¬liárd forintos kórházfejlesztés valósul meg az idén a közép-magyar¬országi régióban – tudtuk meg az Egészségügyi Minisztériumban. A kormány már jóváhagyta a Szent Imre Kórház 3,27 milliárd forintos, valamint a Váci Jávorszky Ödön Kórház kétmilliárd forintos rekonstrukcióját. A közép-magyarországi régió onkológiai ellátásának fejlesztésére emellett több mint hétmilliárd forintot különítettek el, amiből csak az Országos Onkológiai Intézet több mint ötmilliárd forintot kap. A Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Állami Egészségügyi Központ ennél kisebb, 300 millió forintos támogatásból fejlesztheti a digitális képarchiváló rendszerét. A tárcánál azt is hozzátették: a kórházfejlesztésre szánt, több mint 16 milliárd forintos keretből megmaradt 8,2 milliárd forint szétosztásáról még az idén döntenek, ahogy a közép-magyarországi sürgősségi ellátás fejlesztésére szánt egymilliárd forintról is. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet pedig minisztériumi forrásból több mint 500 millió forintos cél jellegű fejlesztési támogatáshoz jut. Emlékeztetőül, a tárcánál azt is hozzátették: a vidéki kórházfejlesztésekre minden eddiginél nagyobb forrás jut, összesen csaknem 75 milliárd forintot osztottak szét a póluskórházak számára kiírt pályázaton.

forrás : nepszava.hu / P. T.

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 52 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank