Seres András
(Magyar Demokrata Fórum)
Nehéz év áll elôttünk. Egyre nagyobb szükségét érzem, hogy a jó kezdeményezéseket – bármely politikai oldalról is érkezzenek – támogatni kell. Zugló a kötvénytranzakciónak köszönhetôen komoly tartalékokkal rendelkezik. Ezt a többmilliárdos tételt ne éljük fel, a kamatokból pozitív kezdeményezéseket támogassunk.
Két éve veszek részt a Szociális Bizottság munkájában, s ezalatt közelebbrôl megismertem sok nehéz életet. Nagy fájdalommal tölt el, amikor újra és újra azzal kell szembesülnöm, milyen szűkösek a lehetôségei egy önkormányzatnak. Azt támogatom, hogy aki képes dolgozni, annak biztosítsunk munkalehetôséget, s ezt dotálja a költségvetésünk.
Fontos cél a lerobbant házak felújításának intenzívebb támogatása. Zuglói lakosként is egyre aggasztóbbnak látom, hogy a beépítések trendje nem módosul(t). Ezen változtatni kell, hogy Zugló legalább részben zöld maradhasson. A Bosnyák tér is „elveszni” látszik. Ha már a terület eladása megtörtént, legalább egy emberi léptékű városközpontot szeretnénk.
Tamás László
(MSZDP)
A Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnökeként az én felelôsségem a zuglói civil szervezetek és az önkormányzat munkájának összehangolása, valamint az egyházakkal való kapcsolattartás. Az elsô és legfontosabb feladat a Zuglói Civil Koncepció megújítása, átdolgozása volt, amit a civil szervezetek bevonásával, véleményük és javaslataik figyelembevételével alkottunk meg.
Ez hosszú távra meghatározza az együttműködés feltételeit, lehetôségeit az önkormányzat és a társadalmi szervezetek között. Sikeresen elértük, hogy a működô társadalmi szervezetek nagyobb támogatáshoz jussanak, ezzel is segítve működésüket és a programjaik megvalósítását. A kisebbségi önkormányzatokkal és az egyházakkal a munkakapcsolatunk napi szintű és baráti.
Mindez Bernhardt Barnabásnak, a társadalmi kapcsolatok referensének is köszönhetô, aki fáradságot nem ismerve végzi lelkiismeretes munkáját a hivatalban. További célom egy új Civilház létrehozása.
Dr. Varga Péter
(Fidesz)
Visszatekintve a 2006-os önkormányzati választások óta eltelt idôszakra, büszke vagyok arra, hogy megvalósult az általam javasolt 24 órás orvosi ügyelet. Megnyílt a Rózsavölgyi téren lévô gyermekrendelô. Mindent megtettem az Örs vezér terei éjjel-nappali patika fennmaradásáért, és támogattam, hogy a rászorulókhoz az önkormányzat által támogatottan szállítsák ki a gyógyszereket.
Jövôre új burkolatot fog kapni a Benkô utca, a Kövér Lajos utca és a Kupa vezér útja. Nagy öröm a Kincskeresô, valamint a Cseperedô Óvoda várva-várt felújítása, a közvilágítás fejlesztése a Bagolyvár utcában, és jelzôlámpás gyalogátkelôhely betervezése jövôre a Bagolyvár utca–Fogarasi út sarkán. Terveim között szerepel parkolóhelyek építése a Bagolyvár utcában, és a Nagy Lajos király útjának páratlan oldalán lévô „porond terület” fejlesztése. Problémáikkal kérem, keressenek fel fogadóóráimon.
Velledits Dorottya
(SZDSZ)
Elsô ciklusomat töltöm önkormányzati képviselôként, tagja vagyok az Oktatási, illetve a Szociális Bizottságnak. Az Oktatási Bizottság tagjaként fontos eredményként könyvelem el, hogy Zuglóban egyetlen iskolát vagy óvodát sem kellett bezárni, s a Széchenyi Általános Iskola további működéséhez személyesen is nagyban hozzájárultam.
Okleveles környezetmérnökként természetesen szívügyemnek tekintem a örnyezetvédelmet, különösen fontosnak tartom ezen belül a szelektív hulladékgyűjtés minél szélesebb körben való elterjesztését és kulturált formában történô megoldását, a szemétlerakók felszámolását.
Régóta foglalkozom azzal, hogy a kerületben az állatbarátok és az állattartást ellenzôk között olyan megoldás születhessen, amely mindenki megelégedésére szolgál. A jövôben szeretném elérni, hogy Zuglóban összefüggô és a többi kerülettel összhangban lévô kerékpárút- hálózat alakuljon ki, s általában fontosnak tartom, hogy értékrendünkben nagyobb hangsúlyt kapjanak a „zöld” értékek.
Weiwurm Árpád
(Fidesz)
A Pénzügyi Bizottság elnökeként testközelben érzékelhettem az oktatás, az egészségügy és a vagyongazdálkodás problémáit. Radikális igényeként merült fel a középfokú oktatási intézmények fenntartói jogának visszaadása a Fôvárosi Önkormányzatnak. Szerencsére ez nem történt meg, az oktatási ágazatban jelentôs változtatások, összevonások sem történtek.
Ezt önmagában is rendkívül pozitívnak tartom. Néhány hete született döntés a bölcsôdei férôhelyek bôvítésérôl. A Zuglói Vagyonkezelô Zrt.-nél személyi és szerkezeti változtatások történtek, ami végre ígéretes lehet. A kormányzati pénzügyi politika folyamatosan lehetetlenítette el az önkormányzatok helyzetét. Az alapfeladatok ellátásának kényszere nem tette lehetôvé még a legszükségesebb fejlesztési célok megvalósítását sem.
A városközpont megfelelô kialakítása sürgôs és hatékony beavatkozást igényel, akárcsak a pénzügyi-gazdasági válság hatásainak tompítása, különös tekintettel a képviselô-testület nyári, ötmilliárd forint értékű, valuta alapú kötvénykibocsátására.
forrás : zugloi lapok
Az olvasott véleményekhez, nyilatkozatokhoz, elmondásokhoz pár egyéni gondolatom van :
Amit Tisztelt képviselőink elmondtak, az mind szép és jó, csak az a baj, hogy ennek a felét sem tapasztaljuk kerületünkben. Amit tapasztalunk – kivéve egy-két hasznos dolgot – a kerületnek nincs szüksége rá.
Nem változott a repülőgépek okozta zaj, nem változott a kerület parkolási lehetősége, sőt inkább romlott, mint javult. Olyan parkfenntartási és felújítási dolgokra költenek pénzt- legyen az megmaradt – amire nem kellene, amire kéne arra nincs pénz, mint például a fák karbantartása, a kivágottak helyén új fák ültetése, stb.
Kerületünk közbiztonságának stabilizálására, posztos rendőr kiállítására nem került sor, állítólag pénzhiány miatt, bár a statisztika szerint javult kerületünk bűnügyi helyzete, igaz sokan ezt nem tapasztalják. A mai napig semmi nem történt a hajléktalanok elhelyezése, orvosi ellátása, szociális helyzeteinek megoldása terén.
A játszótereink állapotának megóvása, felszereltsége, gondolok itt azokra a tényekre, hogy nagyon sok játszótéren nincs világítás. A kerület kezelésében lévő utak állapotának tekintetében az elmúlt majd húsz évben semmi változás nem történt, útjaink elszomorító állapotban vannak! Nem történt semmi a kerület esővíz elvezető csatorna hálózatának javítása, felújítása tekintetében.
No nem sorolom tovább, hisz minden kerületünkben lakó látja és érzékeli ezeket a problémákat. Remélhetőleg a közeljövőben lesz változás ezen a téren, amennyiben nem, azt gondolom nem azok az emberek képviselnek bennünk, akik a lakosságért mindent hajlandók megtenni, és a következő választások alkalmával meg kell vonni tőlük a bizalmat.
kőkobaki







