A Zuglói Lapok felkérte a kerület önkormányzati képviselôit, hogy túl a négyéves választási ciklus félidején számoljanak be arról: mit sikerült megvalósítaniuk választási ígéreteikbôl, és mi az, amit még feltétlenül el szeretnének érni.
Cseke Vanda
(Fidesz)
Választóim bizalmából nyáron, az idôközi önkormányzati választáson nyertem mandátumot. Bár fél év kis idô, akadt tennivaló bôven. A Mexikói úti nagyberuházás ügyében kiállok az emberléptékű, kizárólag a lakosság érdekeit szolgáló fejlesztések mellett, visszautasítva minden olyan elképzelést, mely a kertváros arculatának egységét megbontja, vagy más érdekeket szolgál a lakosság és a kerület helyett. Kiemelt témának számít a zöldövezetek védelme, a helyiek tiltakozása a környezetidegen beépítések ellen és a csillapított forgalmú övezetet iránti igény is. A zuglói polgárokkal fogadóórákon, közbiztonsági fórumon, kulturális és közéleti rendezvényeken találkoztam, igyekezve segítséget nyújtani mind a személyes, mind pedig az egyes közösségeket érintô problémák rendezéséhez. Köszönöm megtisztelô bizalmukat, amit a jövôben is igyekszem megszolgálni, az ellenzéki helyzetembôl adódó szerény lehetôségek mellett. Kívánok áldott karácsonyt, sok erôt, hitet és örömöt az új esztendôben!
Dr. Ferdinady István
(Fidesz-KDNP)
A ciklus felének elteltével, amikor képviselôi számvetést készítek, rögtön be kell vallanom: nem sikerült minden elképzelésemet megvalósítanom, amit megválasztásomkor kitűztem magam elé. Sikerként könyvelhetem el az Újváros parkban a gépkocsibehajtást megakadályozó oszlopok visszaállítását, melynek eredményeként újra biztonságosan tudnak a Móra Ferenc Általános Iskola és a játszótér között közlekedni a gyerekek és a járókelôk.
Közbenjárásom eredménye az is, hogy az említett iskola évek óta beázó tetejének szigetelésére ebben az évben sikerült költségvetési forrást elkülöníteni, így végre megkezdôdhettek a munkálatok. Az egész Zuglót érintô kérdések közül talán a legfontosabb probléma, amivel intenzíven foglalkozom, a Bosnyák téri MUNDO-Zugló „Kerületközpont” körül kialakul visszás helyzet minél megnyugtatóbb rendezése.
A következô két évben folytatom a megkezdett munkát. Szeretnék még többször személyesen találkozni a zuglói polgárokkal, hogy meghallgatva problémáikat még hatékonyabban tudjak szolgálatukra lenni, mert vallom, amit Kossuth Lajos mondott: „Szolgái és nem urai vagyunk a nemzetnek.”
Dr. Füzy Mártonné
(Zuglói Polgárok Egyesülete)
Megítélésem szerint csak olyan képviselôk választási ígéretét lehet számon kérni, akik a választók bizalmából a kerület vezetésére felhatalmazást kaptak. Több mint 18 éve vagyok a lakosság szavazatai alapján önkormányzati képviselô. A Zuglói Polgárok Egyesülete színeiben, egyetlen pártsemleges függetlenként tevékenykedem, a Jogi Bizottság tagjaként.
Eredményeket elsôsorban a fogadóóráimon megjelenô zuglói lakosok fôként szociális és környezetvédelmet érintô problémáinak megoldásában értem el. Kezdeményezésemre folyamatban van a Columbus utcában az egyirányú közlekedési forgalom bevezetése, a Récsei tömbbôl 28 család elhelyezése, valamint a Francia úton a hajléktalanok ügyének rendezése.
Jövô évi terveim között szerepel a civil szféra további erôsítése, különösen a városfejlesztés területén, a kerület közbiztonságának javítása, valamint a költségvetésben a lakásfenntartási támogatásra az eddiginél jelentôsebb összeg biztosítása, melyet a pártfrakciók többmilliós költségébôl lehetne átcsoportosítani.
Harrach Péter
(Fidesz-KDNP)
Karácsony elôtt nehéz száraz önkormányzati-politikai tényekrôl, terhekrôl írni, ilyenkor a családok tagjai már egymásra figyelnek. Karácsony elôtt önmagunkra is odafigyelünk: Jézus Krisztus születésének megünneplésére. Egy helyi politikusnak kötelessége számot adnia választóinak és magának az elmúlt idô munkásságáról.
Jómagam gazdálkodási adatokat látok, a Pénzügyi Bizottság tagjaként. Sok aggasztó számot láttam a közelmúltban, ami mind a zuglóiak fejére hull majd vissza sok éven keresztül. A jövô évi pénzügyi koncepciót olvasva sincsenek illúzióim. Ez nem a kereszténydemokraták döntése, mi csak apró eredményeket érhetünk el. Most azonban ne aggályos jövônkkel foglalkozzunk, legalább Adventkor figyeljünk belülre, az érkezô Jézus örömhírére, egymásra; családunkra!
Áldott, kegyelmekben gazdag Karácsonyt kívánok a Pillangó park, a Kerepesi út, a Bolgárkertész és a Bánki Donát utcák lakóinak, illetve a környéken élôknek, a zuglói polgároknak, valamint képviselôtársaimnak.
forrás : zugloi lapok
folytatása következik







