Az év vége közeledtével Krammer György Zsolt rendôr ezredestôl, a kerületi kapitányság vezetôjétôl kértünk interjút.
– Az idén javult a közbiztonság Zuglóban?
– A kerületi rendôrkapitányság mindent megtett ennek érdekében: 26%-kal kevesebb gépjárművet loptak el, 34%- kal kevesebb betöréses lopást regisztráltunk, a rablások számát pedig 30%-kal sikerült visszaszorítanunk. A felderítési eredményeink is javultak. – Nagy vihart kavart az önkormányzat és rendôrség közös fellépése a turistabuszok kiszorítására a Városligetbôl. Azóta jó pár hónap eltelt: eredményes volt a szigorú fellépés?
– Nyár elejétôl kiemelt figyelmet fordítottunk a Városliget Olaf Palme sétány felôli részén a turistabuszok engedély nélküli behajtására. Azóta ezt a területet gyakorlatilag teljesen „buszmentesítettük”. Az akció elsô idôszakában a közúti jelzôtáblák félreérthetôsége miatt több problémánk akadt, de a buszvezetôk hamar megértették, hogy a Városliget elsôsorban a pihenni vágyók részére van fenntartva.
Ugyanakkor még mindig sok intézkedést kell végrehajtanunk a Városligetbe engedély nélkül behajtó személygépkocsik miatt. Érthetetlen, hogy az egyértelmű tiltást a gépkocsivezetôk miért nem veszik tudomásul.

– Sokan kifogásolták a fedél nélküli családok beköltöztetését a Rákosszeg park 4. szám alatti átmeneti szállásra. A polgármester a lakossági panaszok miatt a rendôrséget és a polgárôrséget is szigorúbb ellenôrzésre kérte…
– A Rákosszeg park és környékének közbiztonsága nem romlott. A területen az elmúlt két hónapban mindössze néhány bűncselekmény történt. Áprilisban, a családok odaköltöztetésekor is csak öt esetben kellett intézkednünk. A tavasz óta tartó létszámfejlesztésnek köszönhetôen ezen a területen is fokozott járôrszolgálatot látunk el.
– A zuglói rendôrkapitányságnak akciócsoportja is van. Eredményesebbé vált velük a bűnüldözés?
– Tavaly október 1-jétôl hoztuk létre a Zuglói Nyomozó Csoportot, melynek fô feladata a folyamatos bűnügyi portyaszolgálat, a közterületi bűncselekmények esetén az azonnali reagálás, illetve a szükséges nyomozati cselekmények elvégzése. Ennek hatására nagyságrendekkel több tettenéréses elfogást hajtottunk végre. Mindez a közrendvédelmi járôrszolgálattal, valamint a polgárôrség és kerületôrség tevékenységével kiegészülve nagyobb biztonságot eredményezett Zugló utcáin.
– A létszámhiány még mindig sújtja a kerületi rendôrséget?
– Dr. Tóth Gábor rendôr vezérôrnagy, budapesti fôkapitány döntésének köszönhetôen ez év júliusától a kerületi kapitányság állománya 27 fôvel gyarapodott, ami az egy évvel ezelôtti helyzethez képest nagyságrendi javulást jelentett. De 100%-os feltöltöttség esetén is akad bôven feladat az itt szolgálatot teljesítô rendôröknek, bűnügyi, közrendvédelmi és igazgatásrendészeti területen egyaránt.
– Volt-e kiemelkedô bűncselekmény ebben az évben Zuglóban?
– Ilyenrôl beszámolni nem tudok, de vannak olyan bűncselekmény- kategóriák, melyek felett igen nehezen tudunk napirendre térni. Ilyenek az egyedül álló idôs személyek sérelmére elkövetett „trükkös” lopások. Idén is nagyon sok idôs, beteg embertôl lopták el, illetve csalták ki utolsó forintjaikat.
Ennek a bűncselekmény-típusnak jellemzôje, hogy kizárólag elôrehaladott korú, egyedülálló, sok esetben fizikai képességeiben már erôsen korlátozott emberek lakásába hivatalos eljárás színlelésével jutnak be az elkövetôk. Legtöbb esetben az önkormányzatra, a nyugdíjfolyósítóra, az elektromos-, a gáz- vagy a vízművekre, a postára, a rendôrségre hivatkozva adják ki magukat hivatalos személynek.
– Közeleg az év vége. Hogyan készül az ünnepekre a rendôrség?
– A karácsonyhoz közeledve egyre többen mennek vásárolni igen nagy értékű ajándékokat. A boltok forgalma ugrásszerűen megnô, s ez vonzza a bolti tolvajokat, a betörôket, minden vagyon elleni bűncselekményre „szakosodott” bűnözôt. Ilyenkor a bevásárlóhelyek környékén is fokozott járôrszolgálatot látunk el, sôt akciókat is szervezünk. Fokozottan ellenôrizzük a közterületek rendjét is.
forrás : zugloi lapok / R. T.







