Városliget: jövőre indul a műjégpálya rekonstrukciója

Döntően uniós forrásból jövőre megkezdődhet a több mint 80 éves műemléki jellegű városligeti műjégpálya XXI. századi színvonalú rekonstrukciója, a létesítményben 2010-től nyáron csónakázni, télen pedig a jelenleginél jóval nagyobb jégfelületen lehet korcsolyázni - mondta Hagyó Miklós a korszerűsítést megelőző utolsó jégszezon péntek délutáni megnyitóján.

A cél olyan létesítmény kialakítása, amely a lakossági szabadidős korcsolyázás és a nemzetközi sportversenyek megrendezésének lehetősége mellett turisztikai és kulturális szolgáltatásokat is nyújt. A rekonstrukció keretében megújul a több mint százéves műemléki épület, amelynek eredeti állapotában építik vissza a második világháborúban lebombázott szárnyát - fejtette ki a főpolgármester-helyettes.

A műjégpálya rekonstrukciójának első ütemében, 2006-ban új, korszerű hűtőberendezést és térszint alatti technológiai épületet kapott az intézmény. A második ütemben a tómedret és a jégpálya felületét újítják fel. A befejező szakaszban a korcsolyacsarnok épülete nyeri majd vissza eredeti külsejét.

Ennek eredményeként megszüntethetik a Városligetet elcsúfító árusító helyeket, s kulturált idegenforgalmi létesítmények lesznek az épületen belül. A felújításhoz szükséges önkormányzati forrásokról jövő héten dönt a Fővárosi Közgyűlés - jegyezte meg a szocialista politikus.

Bartha László, az intézmény igazgatója közölte: az idei szezonban a belépőjegyek ára hétköznap a tavalyi szinten marad, s hét végén is csak 300 forinttal drágul. Kedd reggeltől péntek délig 700, péntek délutántól vasárnap estig 1.000 forintért korcsolyázhatnak a sport kedvelői. A hétfő kedvezményes nap lesz, ekkor 500 forintért lehet korizni.

A nyitva tartás a tavalyihoz hasonlóan alakul. Hétköznap 9.00 és 13.00 óra, majd 16.00 és 20.00 óra között, hét végén és ünnepnapokon, valamint az iskolai szünetekben 10.00 és 14.00 óra, illetve 16.00 és 20.00 óra között lesz nyitva a pálya. Az alkalmi oktatási jegyért egy órára 500 forintot kell fizetni a belépődíjon felül. A kisebb gyermekek kísérői az intézmény nagytermében várakozhatnak. Nekik nem kell belépőjegyet fizetniük - tette hozzá az igazgató.

A tájékoztatót követően Hagyó Miklós, aki korábban jégkorongozott, a jászberényi csapat kapusa volt, a Budapest Stars hokicsapatának felnőtt-, ifi- és gyermekjátékosaival együtt kipróbálta a szezon első jegét.

Az MTI korábban beszámolt arról, hogy az erősen rozsdásodott csővezeték miatt az idei jégszezon öt héttel rövidebb lesz. Tavaly november elejétől március elejéig, idén november 21-től február 15-ig lesz nyitva. Változás az is, hogy az eddig ingyenes ruhatárhasználatért személyenként 100 forintot kell fizetni. A rekonstrukció 3,2 milliárd forint európai uniós támogatásához a főváros 1,5 milliárdot tesz hozzá, részben sportingatlanok eladásából.

STOP

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 35 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank