Meglepetten olvastuk a kerület fejlesztéséért felelôs tanácsnok írását a Zuglói Lapokban. Ebben – és más hivatalos nyilatkozatokban is – az szerepel, hogy a civilek elfogadták a beruházó új terveit a Mexikói úti pláza ügyében. Ez nem igaz.
Nem fogadtuk el, erre nem lett volna semmi okunk, hisz a tervezett épület méretei nem lettek kisebbek. A magasság továbbra is 30 méter és az épület ma már 165 méter hosszú. Elég a látványtervre nézni, s máris nyilvánvaló: az épület a környezetébe semmilyen módon nem illeszkedik, a cseréptetôs, 1-2 szintes házak fölé tornyosul egy monolit tömb.
A jelenlegi terv akár 75 ezer m2 beépítését, egy Duna Pláza méretű épület felhúzását is lehetôvé teszi. Egy ilyen méretű pláza napi tízezer autót fog a környékre vonzani. A környéken lakók a közvélemény-kutatás szerint egy negyed ekkora épületet tartanának ideillônek. A minimális zöldterület négyzetméterben nem meghatározott és sehol sem látható, hiszen a tervezett épület maximálisan kitölti a telket.
Mekkora a kért „alacsony épület”, talán épp 30 méter? És a közösségi tér? A mozgólépcsôk között pár pad? Vajon mi fogja a környéket megvédeni a pláza miatt idezúduló autóktól és árufeltöltô kamionoktól? A tanácsnok cikkében megpróbálja úgy beállítani a dolgokat, mintha a pláza elleni lakossági tiltakozás néhány ember akadékoskodása lenne.
Pedig a civilek szóvivôi nem a magánvéleményüket mondják, hanem három helyi és két országos civil egyesület, több ezer ember véleményét tolmácsolják. Például egy olyan egyesületét, mely megalakulása után hetekkel 12%-os eredményt ért el az idôközi választáson. A közvélemény-kutatás egyértelműen megállapította: a lakosság ellenez egy ilyen léptékű beruházást. S azt pedig az önkormányzat tanácsnoka sem vonhatja kétségbe, hogy a helyben lakóknak legalább annyira joguk van beleszólni környezetük alakításába, mint egy osztrák banknak vagy egy lengyel ingatlan- beruházónak. Mi joggal féltjük
Herminamezôt, a kerületet, mert – ellentétben az engedélyeket kiadó hivatalnokokkal, a beruházás igazgatóival – mi itt lakunk. Aki városfejlesztéssel foglalkozik, tudja, hogy Nyugat Európában sehol nem építenek plázákat a városok belsejébe. Mert e létesítmények nemcsak óriási autóforgalmat generálnak, de tönkreteszik a hagyományos vásárló utcákat, a városi életet is. A plázák miatt néz ki ma például a Rákóczi út ilyen siralmasan. Bezárt boltok mindenütt. Ha a kerületbe tervezett két pláza megépül, nemcsak a Bosnyák piac, a kisboltok százai mennek tönkre, a kertváros csendje tűnik el, hanem megszűnik a hagyományos
Zugló egy része is. Itt nem egy közérdekű fejlesztésrôl, hanem egy üzleti vállalkozásról van szó. Reméljük, a magánérdek nem bizonyul erôsebbnek a helyiek által képviselt közérdeknél.
forrás : zugloi lapok Herminamezô Polgári Köre,
Zöldövezet Közhasznú Egyesület







