Határértékek határ felett

A főépítész szerint nem az új házak túl magasak, a régiek alacsonyakMegbomló városkép, ellentmondásos szabályzás. Ötemeletes, tetőtérrel magasított ház építését engedélyezte Zugló önkormányzata a Róna utca–Limanova utca találkozásánál. A kertvárosban élők túlzott beépítésről beszélnek, Zugló főépítésze alulépítettnek véli a területet.

Dienes János, Zugló új fő¬¬építésze egy interjúban azt mondta, helyteleníti, hogy a környezetbe való illeszkedés indokával nem engedélyeznek 12-15 méter magas házakat építeni a Róna utcában. – Akart valaki egyáltalán az elmúlt öt évben „csak” 12-15 méter magas társasházakat építeni itt? – tette fel olvasónk a kérdést.

A 82-es troli Róna utcai megállójánál, a Szugló utcánál egy hétemeletes házat húznak fel éppen, a Porthos étterem mellett egy közel félszáz lakásos monstrumon dolgoznak jelenleg. A Limanova utcai saroktelekre pedig egy 5 emelet + tetőteres házat engedélyezett a zuglói önkormányzat építési csoportja. Hol vannak ezek az épületek az említett 12-15 métertől? Legalább 8-10 méterrel szárnyalják túl – állítja egy neve elhallgatását kérő olvasónk. Vele együtt a Róna utca–Limanova utcai sarok környékén élő lakosok sem értik, ha egy utca széles, abból miért következik egyenesen az, hogy a környezetből kirívóan magas házakat kell elhelyezni a két szélére, holott a kialakult városkép ettől teljesen eltér?

– A főépítész által megjelölt 12-15 méteres magasság a Róna utca lakói számára sokkal inkább elfogadható, mint az utcában jelenleg zajló építkezések méretei. Bízunk benne, hogy Zugló főépítészének javaslatcsomagjában a példaként felhozott építménymagasság mint előírt határérték fog szerepelni – mondták bizakodva az itt élők.

kép=

A főépítész szerint viszont a kerület fontos tengelyeit, fő közlekedési ütőereit jelentő főutcák – Thököly út, Nagy Lajos király útja, Erzsébet királyné útja, Hungária körút, Róna utca – többnyire alulépítettek. Sok helyen barna zónák, logisztikai telephelyek vagy kertes házak találhatók, ami a városszerkezetben hátrányos tendencia.

– Ez az oka annak, hogy a beruházók a kertvárosi részekben keresnek és találnak építési lehetőségeket, ami viszont itt jelent konfliktust az ellenkező ok, a túlépítés miatt – véli Dienes János. – A szabályozás nagyvárosias beépítést engedne, az illeszkedési előírások azonban ellehetetlenítik az egységes beépítéseket.

A főépítész hozzátette: az említett 12-15 métert minimálisan értette, hiszen a szabályozás legkevesebb 12,5 métert ír elő. A Limanova sarokra tervezett mintegy 18 méteres lakóépület egy szinttel alulmúlja a megengedett 20 méteres építménymagasságot. A jelenleg zajló szakmai vita is arra irányul, hogy ez utóbbi értéket mennyivel csökkentsék.

A lakosságot irritáló további kérdések között Dienes János a többszintes tetőtereket említette, melyeket az OTÉK számításai jelenleg lehetővé tesznek. Elképzelhetőnek tartja, hogy a legfelső épületszintek magasságát korlátozzák és megtiltsák a többszintes tetőtereket.

forrás : helyitema / Cseke Vanda

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 15 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank