Mi lesz veled, Bosnyák tér?

Néhány évvel ezelôtt a zuglói polgárok megismerhették a Bosnyák tér rendezésére, az ott kialakítandó városközpont terveire vonatkozó pályázatot. A díjnyertes pályamű makettjét kiállították, bárki elmondhatta róla a véleményét.

Az ECHO Invest prezentációján a számítógépes látványterveket látva megdöbbenve apasztaltam, hogy ezek nem is emlékeztetnek az eredeti elképzelésekre. Ha valakitôl megkérdezzük, mi jut eszébe a Bosnyák térrôl, sejthetô a válasz: a templom és a piac. Remélem, a templomért nem kell aggódni, annál inkább a piac miatt. Az új építmény természetesen hipermarketet, azaz óriás élelmiszerboltot is rejt magában, ami veszélyezteti a hazai termelôk friss, magyar áruját, ezáltal a kistermelôk megélhetését, az olcsóbb, de nagyobb áruválasztékot.

Ha a gigabolt megnyílik, rövidesen elszívhatja a levegôt a piac elôl. Ami már most bizonyos: a szombati piac meg fog szűnni, helyén építési területet alakítanak ki. Ígéret ugyan van egy hasonló piac létrehozására, de még a helye sincs kijelölve. A tervezett építmény jellemzô anyaga a vasbeton, az üveg, a kô. De hova lesz így a zöld Zugló, a kerület jó levegôje?

Egyelôre tehát úgy néz ki, hogy elvesztünk egy a közvélemény által elfogadott városközpont tervet, egy piacot, egy sportpályát, egy tanuszodát. S lesz helyettük egy betonmonstrum, zöldfelület és városközpont nélkül.

forrás : zugloi lapok

Kulcsár József
képviselô

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 13 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank