3 éven aluliaknak nem ajánljuk!

A játszótéren sem mindegy, mennyi idős a gyermek A Kassai téri játszótéren a gyerekek zöldövezeti környezetben, kulturált körülmények között vehetik birtokba birodalmukat. Nem mindegy azonban, hány éves a játszani vágyó csemete, az itteni játszóeszközök nem három év alatti kicsinyeknek készültek, s a szülők a felelősek, ha baleset történik.

A szülők szerint egyes eszközök a gyerekek életkorához túlméretezettek, a szakember szerint viszont nem árt odafigyelni, hány éves kortól használhatók az egyes játékok.

– Nagyon szeretünk ide járni, nyáron szinte egész nap kint voltunk a gyerekkel. Van itt minden, ami a játékhoz kell: favár, mászóka, hinták, zöldövezet. Külön örülünk, hogy éjszakára is zárják a teret, a külső betolakodók innen kiszorulnak. Az egyetlen problémát a favárba felvezető lépcső korlátja okozza, amit olyan magasra helyeztek, hogy a kisebb gyerekek nehezen érik el, sőt ki is eshetnek alatta. Jó lenne, ha lejjebb is elhelyeznének egy lécet, elhárítva ezzel a balesetveszélyt – vélekedett Kovácsné Lukács Eszter, akinek véleményével több anyuka is egyetértett.

kép=

A játszóteret látogató kisgyerekes szülők felvetésével megkerestük az önkormányzat illetékes osztályát.

– Az említett játszóvár és az egyéb játszóeszközök átalakítására sajnos nincs mód. A jelenleg érvényben lévő szabványok különbséget tesznek a 3 év alatti és a 3 év feletti gyermekek által használt játszóeszközök műszaki előírásai között. Azokat, melyeknek a fellépési magassága több mint 40 centi¬méter, csak 3 év feletti gyermekek használhatják. A Kassai téren a játszóeszközök nem 3 év alatti kicsinyeknek készültek, a szülők saját felelősségükre segíthetik fel rájuk a kisgyermeket. Az ilyen körülmények között történő esetleges balesetekért is a szülőket terheli a felelősség – tudtuk meg Pálffy Imrétől.

A városüzemeltetési osztály¬-vezető elmondta, hogy bár minden kerületi játszótér kialakításánál figyelembe veszik a kisebb és a nagyobb gyermekek játszási és mozgási igényeit, nem minden játszóeszközt alakítanak ki a legkisebbeknek, mivel a két korosztály játszóeszközei közötti beruházási költségeltérés nagyon jelentős. Más mellvédek, más ütéscsillapító felületek és burkolatok kellenek, melyek részben szinte használhatatlanná válnak, ha nagyobb gyermekek játszanak velük.

forrás : helyi tema / csv

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 23 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank