Vitézy: négy nagy projekt kidolgozását kezdi meg a BKK

 

Négy nagy közlekedésfejlesztési projekt előkészítését, tervezését kezdi meg hamarosan a Budapesti Közlekedési Központ (BKK); azok a 2014-ben induló hétéves uniós finanszírozási ciklus kezdetére indulásra készek lesznek – mondta Vitézy Dávid, a társaság vezérigazgatója kedden, a Heti Válasz "Budapest új dimenziói" című konferenciáján. Vitézy Dávid szavai szerint a négy projekt elnyerte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter támogatását. Ismertetése szerint az első a kisföldalattit érinti, amelynek immár 38 éves járműveit 2020-ig lecserélnék. "Ez egy nagyon egyedi jármű, nagyon egyedi alagút, tehát alapos előkészítésre van szükség, sehol a világon hasonló karakterű jármű nem közlekedik" – mondta a BKK vezetője, hozzátéve, hogy a vonal akadálymentesítését is célul tűzték.

Emellett tervezik egy Hungária körúti megálló létesítését, amely kapcsolatot teremtene az 1-es villamossal. Vizsgálni fogják zuglói meghosszabbítást is, az ott elképzelt területfejlesztésekkel összhangba hozva. Vitézy Dávid a másik kulcsprojektnek a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötését nevezte. Mint ismertette, ezzel a "kistarcsai kórház – bevásárlóközpont - M0-ás háromszögben létrehozott hatalmas P+R parkolóból átszállás nélkül lesz megközelíthető a Deák tér, 25 perc alatt. Kitért arra is, hogy a kelet-pesti kerületekben jelenleg a legrosszabb a tömegközlekedés részaránya, egy közvetlen kötöttpályás kapcsolat ezen jelentősen változtatna.
 

kép=
 

A vezérigazgató szólt az észak-déli regionális gyorsvasút, "egykori becenevén az ötös metró" előkészítésének megkezdéséről is. Kifejtette: ezek a projektek nemcsak arról szólnak, hogy új infrastruktúrákat építsenek, a gödöllői HÉV járműparkjának cseréje, infrastruktúrájának megújítása elképzelhetetlen egy jól előkészített uniós projekt nélkül. Ugyanez igaz a csepeli, ráckevei HÉV-ekre – tette hozzá, megjegyezve, hogy a csepeli HÉV szerelvényei 2020-ban 56 évesek lesznek.

"Ha nem tudunk emögé egy olyan uniós projektet tenni, ami világos víziót ad a vonalnak, akkor ezeknek a megújítására nem lesz esélye sem Budapestnek" – fogalmazott a vezérigazgató. Mint mondta, a közlekedésfejlesztési projektekben az agglomerációra is figyelni kell, a HÉV-ek felújítása, belvárosba vezetése, metróhálózatba való integrálása erről szól. A déli HÉV-vonalak behozatalát az Astoriáig vizsgálják és tervezik meg, az előkészítő munka a következő hónapokban kezdődik - fűzte hozzá.
 

kép=
 

Vitézy Dávid a negyedik csoportba sorolta a fővárosi villamos- és trolibuszhálózat egységes fejlesztési koncepcióját, amely szintén támogatást kapott a fejlesztési tárca vezetőjétől. "Ez arról szól – mondta a BKK vezetője -, hogy a budapesti közlekedési rendszertervben van vagy húsz olyan villamos-projekt, ami jónak tűnik, de ezeket érdemben nem tervezték meg, nem dolgozták ki, költségvetést nem készített rájuk senki". A Budapesti Közlekedési Központ ezeket vizsgálja, a legreálisabbakat, leginkább megtérülőket pedig megtervezik.

A vezérigazgató arra is kitért: nem gondolja, hogy a beruházások mindegyike megvalósul, de véleménye szerint akkor járnak el szakmailag helyesen, ha előkészítik és a kockázatokat, költségeket, az esetleges helyi politikai tiltakozásokat, egyéb hatásokat figyelembe véve dönt majd arról a döntéshozó, melyek lesznek a következő hét év projektjei. Mint mondta, csak olyat szabad megvalósítani, amely egyszerre szolgálja legjobban a célokat, vagyis segít a lemaradás behozásában, az agglomerációs közlekedés javításában, a járművek cseréjében.

forrás és szerző : noplaza.hu


Az eredeti írás itt olvasható

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 12 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


„Már az aktív Fidesz-bázis is morgolódik”

 

A zuglói önkormányzat gazdálkodását pazarlónak, sőt jogilag kétesnek minősítette az a könyvvizsgáló cég, amelyet maga a kerület vezetése kért fel az átvilágításra. Az önkormányzat pénzügyi botrányait a nyilvánossággal megismertető Várnai László helyi LMP-s képviselővel beszélgettünk a kerület ügyeiről.

narancs.hu: Mit tudunk az átvilágító cégről?

Várnai László: A CC Audit az a cég, amely a kerület könyvvizsgálója, más önkormányzatok mellett. Ennek a cégnek a tulajdonos-vezetője írta azt a költségvetési koncepciót Pécs városának, amelyet Kovács Balázs zuglói alpolgármester plagizált zuglói költségvetési koncepcióvá. A CC Audit korrekt munkát végzett, a polgármesteri hivatalról és a Vagyonkezelőről sok pontos megállapítást tett. Az előző kerületi vezetés időszakára is kitér a szöveg, strukturális hibákat is feltár, de egyértelmű, hogy Papcsák vezetése alatt a helyzet romlott, a gazdálkodás pedig átláthatatlanabb, mint korábban.

A folytatás ITT olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 02. 22., szerda, Gerzson napja van.
Holnap Alfréd napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:09
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:02
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-01-20 08:51
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-01-20 08:46

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank