Zuglóban folytatódik a Fidesz-hajléktalanok meccs

 

A fideszes többségű önkormányzat eldózeroltatja a hajléktalanok közterületekre épült kunyhóit Zuglóban. Azt mondják, rendbe szeretnék tenni a területeket, a viskók pedig amúgy is alkalmatlanok lakásnak. A hajléktalanok aggódnak, hogy nincs hova menniük, de aggódnak a szabálysértési törvény módosítása miatt is, amelyről hétfőn dönt az Országgyűlés. Ez százötvenezer forintos büntetéssel vagy akár hatvannapos elzárással fenyegeti az utcán élőket. A Francia úton, a Budapest-Cegléd vasútvonal mentén álló kunyhókban tucatnyian laknak, immár több éve. Az önkormányzat most ezeknek a viskóknak a ledózerolására készül. Az ott lakók azt sérelmezik, hogy nem időben, nyáron szóltak nekik, miszerint októberben menniük kell. Hajléktalanszállóra nem akarnak menni, mert ott sok a lopás, sőt a késelés sem ritka – állítják. Papcsák Ferenc zuglói polgármester híradónknak azt mondta: rendezni szeretnék a területet, ezért bontják el az illegálisan épült, emberi lakhatásra alkalmatlan kunyhókat.

Az ott lakóknak normális körülményeket fognak biztosítani. „Rendelkezünk a kerületben olyan szálláshelyekkel, amelyekben – az egyházak segítségével – emberhez méltó módon tudjuk ezeket az embereket elhelyezni” – fogalmazott a fideszes politikus. A hajléktalanok érdekében és védelmében föllépő A Város Mindenkié csoport azonban úgy véli, a főváros és az ország vezetői nem a probléma megoldására törekszenek, hanem hadat üzentek a hajléktalanoknak. Szemét és rendbontás szerintük ugyanis nemcsak a hajléktalanok miatt van.

Azt mondják: nincsenek meg a hajléktalanok emberhez méltó ellátásának feltételei, a szállók tele vannak, holott a fővárosban ötvenezer lakás áll üresen. „Az állam töltse be azt a funkciót, ami valójában az eredeti szerepe lenne, vagyis biztosítson az embereknek lakhatást. Mi sem azt akarjuk, hogy az emberek koszban, szemétben éljenek, vagy az utcán, kartonpapírokon, hanem azt, hogy legyen az állam által támogatott otthonuk” – mondta híradónknak Udvarhelyi Tessza, A Város Mindenkié aktivistája. A szervezet a szabálysértési törvény tervezett szigorítása ellen hétfő délutánra tüntetést szervezett a Parlament elé.

forrás és szerző : atv.hu

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 24 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank