Jövôre már a Thököly út következik!

Augusztus második felében nagy volt a felfordulás a Stefánia úton. Az úttest aszfaltját felmarták, majd a Városliget és a Hungária körút közti közel 1,6 km-es szakaszt újraszônyegezték.

A felújítás során 68 vízvezeték bekötést kicseréltek, a trolimegállókat felújították, s közben egy-egy sávot mindig meghagytak a közlekedôk számára. A körülbelül 103 millió Ft-os beruházás a tanévkezdésre befejezôdött. – A Fôvárosi Önkormányzat 2005-ben indított útfelújítási programjának eredményeként az elmúlt 3 évben 400 kilométernyi út újult meg a fôvárosban – mondta augusztus 27-én Zuglóban tartott sajtótájékoztatóján Demszky Gábor fôpolgármester.

– A program folytatódik: 2008 és 2010 között a fôváros további 300 km útszakasz felújítását tervezi. Idén az elsô ütemben 38 szakasz felújítása szerepel, összesen több mint 22 kilométeren. A Podmaniczky Program keretében a XIV. kerületben 2005 óta összesen több mint 20 kilométernyi hosszúságban újultak meg az utak, de az egyik felüljárót és a Millenniumi hidat is felújították.



Az útfelújítások pályázati úton zajlanak, az országos program azonban nem tartalmazza a kerékpárutak, a járdák és a buszmegállók felújítását. A fôpolgármester erre is javaslatot tesz majd a miniszterelnöknek. Gondot okoz az is, hogy a pályázatok elbírálása lassú, emiatt sok beruházás a zsúfolt ôszi hónapokra, esetenként pedig a következô évre csúszik át.

A sajtótájékoztatón Weinek Leonárd zuglói polgármester örömét fejezte ki, hogy a Stefánia út is bekerült a fôvárosi útfelújítási programba. A kerületi önkormányzat a hatáskörébe tartozó utak felújítására szánt keretet többszörösére emelte. Jelenleg az erre szánt 260 millió Ft kiegészül még a játszóterek felújítására szánt 100 millióval, illetve a sportpályák rekonstrukciójára elkülönített 50 millióval. Demszky Gábor bejelentette, hogy a Thököly út felújítására 2009 tavaszán kerül sor.

Ez csak egy ideiglenes felújítás lesz, hisz a 4-es metró építésekor a felszínt újból fel kell majd bontani. Az ideiglenes rekonstrukciót két szakaszban végzik majd: elôször a Dózsa György út és a Hungária körút között, majd innen a Nagy Lajos király útjáig. A Baross tér és a Dózsa György út közötti szakaszt a Keleti pályaudvar környékének rendezésével egy idôben újítják fel.

forrás zugloi lapok / Riersch Tamás

Módosítás: ( 2008. szeptember 12. péntek, 19:39 )  


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (1 üzenet)
Hozzászólások (1 db)
Vá: Jövôre már a Thököly út következik!
Sep 13 2008 21:11:36
Igen! Ezt már halottuk pár alkalommal, hogy majd ekkor, majd akkor állunk neki ennek a főközlekedési útnak a felújításához!
Igaz eddig még egyetlen időpontban sem kezdődött el. Járunk ezen a zötyögős uton nap, mint nap és nem győzünk autóinnkal szervízbe járni!
Anno a lőcsös szekerek nem nem zötyögtek ilyen utakon, mint a Thököly út!!!
Javaslom a két polgármesternek, hogy nap, mint nap reggeltől estig, csak ezen az úton tudjanak haladni, akkor talán tényleg felújításra kerül ez a főközlekedési út!!!
#27
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 26 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank