Tízmillióért fizet elő Zugló a Magyar Nemzetre és a Magyar Hírlapra

 

Csaknem 11 millió forintnyi közpénzt áldoz Zugló önkormányzata a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap előfizetésére, miközben a kerület milliárdos adósságot halmozott fel. Nagyvonalú gesztus ez a volt elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc polgármester vezette fideszes városrésztől.
Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

Mostantól évi tíz és félmillió forintért fizet elő a zuglói önkormányzat két jobboldali napilapra, a Magyar Nemzetre és a Magyar Hírlapra. Teszi ezt úgy, hogy maga a kerület másfélmilliárdos költségvetési hiányt görget maga előtt. Jóllehet nincs szó a két médium óriási mértékű támogatásáról, ám Zugló igencsak pénzhiányos helyzetében meglehetősen nagyvonalú gesztusnak tűnik ez a volt elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc polgármester által vezetett fideszes többségű képviselőtestület részéről. A XIV. kerület idei költségvetését – egyebek mellett – e kiegészítéssel is módosító javaslatot ugyanis a közpénzek felett más esetekben oly hangzatosan őrködő Papcsák terjesztette a városatyák elé a június végi ülésen – derül ki a kerület honlapján fellelhető dokumentumokból.

A Magyar Nemzet éves előfizetési díja 38 ezer, míg a Magyar Hírlapé 33 ezer forint. Ha feltételezzük, hogy az előfizetés durván tízmilliós összegét fele-fele arányban költik a két újság előfizetésére, úgy lapun gyorsszámolása alapján ez a Nemzetből nagyjából 130, míg a Hírlapból 151 példány megrendelését teszi lehetővé.

Papcsák Ferenc idén tavasszal. Magyarázat a bizonyítványhoz
Népszabadság - Kurucz Árpád
 

Lapunk az üggyel kapcsolatban megkereste Várnai László zuglói LMP-s képviselőt, korábban ő hozta nyilvánosságra Papcsák Ferenc polgármesterként kötött, legalábbis erősen megkérdőjelezhető, több tízmilliós tanácsadói szerződéseit. A képviselő szerint az internet, az újságok online kiadásainak korában teljesen indokolatlan a nyomtatott újságok megrendelése. Pláne ilyen mennyiségben, hiszen összesen a polgármesteri hivatalban 11 osztály működik, a kerületnek nagyjából 25-25 iskolája és óvodája van.

Emellett juthat néhány példány a Zuglói Gazdasági Ellátó Szolgálatnak, a helyi vagyonkezelőnek és még egy-két intézménynek, mivel több nincs is. Miközben a kerület dolgozókat bocsát el, kérdés: mi szüksége van egy óvodának az időnként szélsőséges hangot megütő Magyar Hírlapra, pláne több tucatra. Papcsák Ferenc jobban tenné, ha közpénzből inkább a National Geographic-ot vagy gyermeklapokat fizetne elő az iskoláknak. A két újságból egyébként többek között a képviselők sem kapnak, miközben a helyi intézményekben ezeken kívül más újságot, például baloldalinak mondható napilapot nem látni. Megjegyzendő: az előzi ciklusban csak a polgármesteri hivatal részére, viszont jobb- és baloldali napilapot rendeltek, mádiumonként mindössze négy-négy példányban.

Várnai azt sem érti, a Papcsák-érában miért kell évi 110 milliót fizetni az önkormányzati újság, a Zuglói Lapok és a helyi kábeltévé működtetéséért, miközben ezt korábban jóval kevesebből is megoldotta a kerület. Úgy ráadásul, hogy a fideszes többségű városrészben gyakorlatilag felszámolták a helyi média korábbi pártatlanságát. Az LMP-s politikus szerint a két jobboldali újság támogatásával semmi más nem történik, mint a Fidesz és személy szerint a polgármester „meg-, illetve visszafizeti” a jobboldali sajtó kampánytámogatását. Magyarán azt, hogy a választások előtti időszakban szerepelési lehetőséget biztosítottak nekik.

A Papcsák-féle médiaügy további érdekessége, hogy a Zuglói Lapok főszerkesztői teendőivel idén áprilistól hivatalosan is Pindroch Tamást, a Magyar Hírlap főmunkatársát bízták meg. A kerületi médium március végig egy szerkesztőbizottság irányításával készült. S ha még ez sem lenne elég a jobboldali sajtó közpénzen történő támogatásához, az idén márciusban alapított Zuglói Médiaszolgáltató Kft. élére azt a Schubauer Ferencet nevezték ki, aki korábban a Magyar Hírlap, jelenleg pedig a Magyar Nemzet online kiadásának vezető szerkesztője is egyben. Az már csak hab a tortán, hogy a média kft. felügyelő bizottságának elnöke Rátonyi Flóra, kerületi fideszes önkormányzati képviselő, Zugló volt fideszes polgármestere, Rátonyi Gábor lánya.

Lapunk természetesen megkereste a kerület sajtófelelősét is, ám ő a köztisztviselői munkaszüneti napra hivatkozva legkorábban hétfőre ígért reagálást.

forrás ésszerző : nol.hu / Kálmán Attila


Az eredeti írás itt olvasható

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 21 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank