Dupla fizetés járt Papcsákéknál az ügyvédnek

Papcsák Ferenc fideszes polgármesternél is többet, havi egymillió forintot keresett Zuglóban Mező István ügyvéd, akit párhuzamosan foglalkoztatott megbízási szerződéssel Zugló Önkormányzata és az utca túloldalán, 150 méterrel arrébb található önkormányzati tulajdonú Zuglói Vagyonkezelő Zrt. is - tudtuk meg.


Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

 

Mezővel először Papcsák kötött határozatlan idejű szerződést nem sokkal az önkormányzati győzelme után. A debreceni ügyvéd tavaly november elsejétől havi 500 ezer forintért külsős jogi szakértőként segíti az amúgy információink szerint féltucat embert foglalkoztató jogi osztályt fenntartó önkormányzatot.

Úgy tudjuk, ezért a pénzért Mező naponta bejárt a hivatalba, sokszor napi 12 órát dolgozott. Nem csoda, hiszen információink szerint feladata az volt, hogy a kormánybiztosi posztot a polgármesterségért elhagyó Papcsáknak SZDSZ-es elődjével szembeni "elszámoltatását" jogilag megtámogassa. Mezővel aztán december 6-án a vagyonkezelő cég is szerződést kötött "jogi szolgáltatások elvégzésére". Ott - a lapunk birtokába került kontraktus szerint - csak havi 40 óra munkát vártak el tőle, mégis ugyanannyit, 500 ezer forintot fizettek, mint az önkormányzat. A nem tiltott, ám a takarékos közpénzfelhasználás elvének némiképp ellentmondó párhuzamos foglalkoztatás öt hónapon át tartott: úgy tudjuk Mező a vagyonkezelőnél április végén közös megegyezéssel bontott szerződést. Ő maga lapunknak nem nyilatkozott, mondván: erre az önkormányzattal még élő másik szerződése nem hatalmazza fel.

A botrányok ellenére folytatódik a pazarló gazdálkodás Zuglóban - összegezett az önkormányzat pénzszórását rendszeresen támadó Várnai László. Az LMP-s politikus - aki képviselő-jelöltként indul a kerületben a vasárnapi időközi választáson - megjegyezte: Mezőre öt hónap alatt 5 milliót költöttek, miközben évi 12 milliót spórolnának azon, hogy kilenc óvodai alkalmazottól válnak meg. Hozzátette: szintén pénzhiányra hivatkozva szavazta le a jobboldali többségű testület nemrég javaslatát fekvőrendőrök telepítésére, mellyel a Herminamező jó részét forgalomcsillapított lakóövezetté lehetett volna tenni. (Erre a politikus blogjában, http://varnailaszlo.blog.hu/ is felhívja a figyelmet - a szerk.)

forrás és szerző : L.T. / Népszava


Az eredeti írás itt olvasható

Módosítás: ( 2011. május 27. péntek, 02:35 )  


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 17 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank