Igazolt önkormányzati bőkezűség Zuglóban

A hetilap emlékeztetett: Papcsák egy interjúban nemrég nehezményezte a helyi LMP-s Várnai Lászlónak a szerződéseket firtató tényfeltárását, mondván: "ki sem kérte a teljesítésigazolásokat, pedig nélkülük meg sem ítélhető az ügy." Várnai ezután kikérte az iratokat - ezekből szemezgetett a Narancs. Figyelemre méltó például a Zugló a Nemzetért című tudományos konferenciasorozat szervezői által végzett munka - az erről benyújtott teljesítményigazolások és a kifizetett összegek alapján mindenképp. Ezzel a kerület vezetése Kun Miklós történészt bízta meg, akinek az önkormányzat által közpénzből fizetett feladatai közé tartozott a Zuglóval első hallásra kevéssé összekapcsolható Polgárosodás Modernkori Kutatóközpont megalapításának előkészítése is. A Népszava is beszámolt arról, hogy ezekre a feladatokra négy hónapra kötött szerződéseket a kerület: Kun Béla unokájával havi 400 ezer, egy-egy munkatársával pedig havi 250, illetve 350 ezer forint értékben, vagyis összesen 4 millió forintért.

Ennek teljesítésigazolásait ismertetve a Narancs kiemelte, hogy a három megbízott négy órát töltött az egyik januári konferencia felszólalói "életrajzának áttekintésével". Hárman öt alkalommal számolták el az internetes megjelenés kidolgozását és kezelését, ami egy egyszerű Facebook-profil elkészítését, frissítését takarta. A konferenciához kapcsolódóan - melyen mindössze Kun Miklós beszélgetett Pálinkás József MTA-elnökkel és hozzászólhatott Tokody Ilona operaénekes illetve a konferenciasorozat szervezőjeként is közreműködő Gál Ferenc, a Hittudományi Főiskola rektora - témaegyeztetés háromszor, a témakörök elkészítése kétszer vált szükségessé, négyszer pedig a forrásanyagok beszerzésén dolgoztak.

Bár Kun és segítői szerződése március végéig szólt, bízhattak abban, hogy hasonló tudományos munkára később is kapnak felkérést. Elszámolásaik szerint már január elején kitalálták egész évre a témákat: áprilisban a gazdaságról, júniusban és júliusban meg nem határozott más témákról terveztek kerekasztal beszélgetést, decemberre pedig "a történelem és a karácsony" témáját kívánták körbejárni a meghívandó vendégekkel. A hármak a teljesítményigazolások alapján ellátták a konferenciához kapcsolódó sajtóegyeztetést is, miközben az önkormányzatnak három kommunikációs cég is dolgozik külsős szerződéssel, ezek közül kettőnek feladata a konferenciák szervezésében való közreműködés.

A Magyar Narancs további kommunikációs, tanácsadói és ügyvédi megbízási szerződésekről valamint ezek teljesítésigazolásairól számolt be, úgy összegezve a megállapításokat: az önkormányzatnak csak a cikkben vázolt szerződései havonta közel öt és fél millió forintba kerültek és egy részükkel a polgármester közeli munkatársait jutalmazták. Ez pedig nem maradt következmények nélkül - hívta fel a figyelmet a lap, emlékeztetve arra, hogy Papcsák rágalmazásért feljelentette az LMP-s Várnai Lászlót és Schiffer Andrást.

forrás és szerző : L.T. / Népszava


Az eredeti írás itt olvasható

 

Módosítás: ( 2011. május 02. hétfő, 18:45 )  


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 20 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank