Papcsák megvette Zuglónak a saját cégét

Egymás után kerülnek felszínre Papcsák „Szigorúan Őrzött” Ferenc ügyei. A zuglói polgármester úgy látszik, teljesen felhagyott az elszámoltatással, és keményen gyúr arra, hogy ő maga legyen elszámoltatható.
Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

Először szerinte luxusnak nem minősülő autójával verte ki a biztosítékot, aztán közröhej tárgyává tette magát és pártját is, mert ő maga rendőri védelmet, a Fidesz pedig mindenféle elhatárolódásokat kért egy internetes hozzászólás miatt.

A Népszava tegnap számolt be Papcsák újabb húzásáról, miszerint az általa vezetett zuglói önkormányzat csaknem százmillió forint értékben vásárolt be annak az E-Star Nyrt.-nek a részvényeiből, amelyben maga is tulajdonos.

Szent meggyőződésem, hogy nagyszerű üzlet köttetett, hiszen ki más lenne tisztában vele, hogy milyen jól megy a cég, mint az egyik tulaj? Zugló nyilván profitálni fog a vásárlásból, és sokat fejlődik majd a kerület. Rá is férne.

A valóság azonban az, hogy nem annyira Zugló profitál, mint az E-Star, amelynek szintén a tulajdonosi körébe tartozik Istók Ede, a Zuglói Eszközkezelő Kft. vezetője. Ez az a cég, amely a kerületi önkormányzat befektetéseit kezeli – láthatóan ügyesen. A mostani vásárlást például (több másikkal együtt) 300 millió forint értékű OTP-részvény eladásából finanszírozták.

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 21 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank