Papcsák: biztonságos, de nem luxusautó

 

Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, Zugló polgármestere cáfolta azokat a médiában megjelent állításokat, ami szerint luxuskategóriájú autóval járna. Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

A fideszes politikus az MTI-vel vasárnap azt közölte: visszautasítja az Egyenlítő televízió mögött álló szocialisták újabb, ellene indított hazugságáradatát és rágalomhadjáratát. Az egyenlítő.blog korábban azt írta, hogy Papcsák Ferenc egy 431 lóerős luxusautót használ (egy Chrysler 300C SRT8-as gépkocsit) melynek a listaára 22 millió forint felett van.
 

kép=
 

Papcsák Ferenc azt közölte, a szocialisták most az ügyvédi irodája tulajdonában lévő, általa használt személygépkocsival kapcsolatban közölnek óriási hazugságokat. Mint fogalmazott, a gépjárművel kapcsolatban közölt információk egytől egyig valótlanok, kivéve azt, hogy a típusa Chrysler.
 



A fideszes Papcsák luxusautója - Egyenlítő TV
 

A képviselő az MTI-nek küldött közleményében azt írta: azok a csalók, akik tisztességes emberekről hazudoznak, félrevezetik a közvéleményt. Emlékeztetett arra, hogy több mint 5 éve ilyen típusú autóval jár. Utalt arra, hogy korábban több balesetet is szenvedett vétlen félként, ezért döntött úgy, hogy egy biztonságosabb, de nem luxuskategóriájú gépjárművet vásárol saját forrásból.

Jelezte azt is, hogy bár nem lenne kötelező, nyilvános vagyonnyilatkozatában mégis szerepeltette, hogy az állampolgárok meggyőződhessenek róla: nem közpénzen vásárolt gépjárművel közlekedik. Mint írta, a gépkocsi nem az a változat, mint amit a rágalmazók állítanak, hanem egy jóval szerényebb teljesítményű és jóval olcsóbb dieselautó.

Mint fogalmazott, elkeserítőnek tartja, hogy magukat mértékadónak mondó sajtóorgánumok, ellenőrizetlenül vesznek át anyagokat zug-hírcsatornáktól. Közölte, ahogy eddig, úgy ezután is minden rágalmazó politikus, sajtóorgánum és újságíró ellen polgári és büntetőpereket indít. A pereket meg fogom nyerni és a megítélt összegeket ezután is jótékony célra ajánlom fel - fűzte hozzá Papcsák Ferenc.

forrás és szerző : hirszerzo.hu


Az eredeti írás itt olvasható

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 12 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank