Dupla költségtérítése hírére elfoglalt lett Papcsák

 

Sem Papcsák Ferenc, sem a zuglói önkormányzat nem nyilatkozik hivatalosan a fideszes polgármester, volt elszámoltatási kormánybiztos jogosulatlanul felvett költségtérítésének gyanújáról. Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

Pedig emiatt az MSZP lemondásra szólította fel Papcsákot és párttársát, Zsiga Marcell miskolci alpolgármestert is. A szocialisták szerint mindketten két helyről, az önkormányzattól illetve parlamenti képviselőként is felvesznek költségtérítést. Ez viszont jogsértő, mert az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint ha valaki önkormányzati pozíciója után is kap költségtérítést, annak az összegét le kell vonni parlamenti pótlékából. Zsiga a hírek szerint így több százezer forintot vett fel így tavaly ősz óta - ezt el is ismerte, de állítása szerint a "duplázás" csak februárban tűnt fel neki.

Papcsák viszont egyelőre hallgat. Telefonon tegnap nem tudtuk elérni, mert - mint az önkormányzatnál közölték - "folyamatosan a kerület idei költségvetésének előkészítésén dolgozik". A hivatalnál más sem kívánt nyilatkozni, mondván: a polgármester "nem szalad el a kérdés elől", de a büdzsé-tervezés miatt legkorábban "a jövő héten tud foglalkozni a sajtóval." Egyes önkormányzati források ugyanakkor kizártnak tartották, hogy Papcsák jogosulatlanul venne fel pénzt, de ha mégis, akkor "biztosan rendezi". Pedig a politikus képviselői vagyonnyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy duplán kap térítést.

Polgármesterként havi 587ezer forintos fizetésre és ennek 30 százalékát jelentő, vagyis 176 ezer forint költségtérítésre jogosult. Vagyonbevallásában szerepel is 763 ezer forint, ami éppen ezek összege. Emellett - az Országgyűlés honlapja szerint - csaknem félmilliós parlamenti tiszteletdíj és 278 ezer forintos választókerületi pótlék illeti meg - utóbbiból kellene elvileg levonni az önkormányzati költségtérítést. Ugyanakkor érdekes, hogy vagyonnyilatkozata szerint parlamenti munkája után egy tételt, 584 ezer forintot kap havonta, ami mintegy 20 ezer forinttal még annál is kevesebb, mintha levonta volna a pótlékból a zuglói költségtérítést.

Vagyis - szemben az Országgyűlés honlapján szereplő adatokkal - vagy rosszul töltötte ki vagyonnyilatkozatát, vagy még a kelleténél is mértéktartóbban veszi fel a neki járó pénzeket. A HVG Online-nak Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció szóvivője mindenesetre azt mondta tegnap: ha bebizonyosodik, hogy Zsiga mellett Papcsák is duplán vesz fel költségtérítést, a Fidesz etikai bizottsága eljárást indít ellene.

Eközben a 85 millió forint összértékű, Papcsák által kötött zuglói tanácsadói- és megbízási szerződésekre a közvélemény figyelmét felhívó helyi LMP-s képviselő tovább hadakozik a szerinte ez ügyben elfogult MTV-vel. Várnai László elmondta: háromszor is hiába kért levélben lehetőséget a zuglói szerződésekkel kapcsolatos tények objektív bemutatására, nem is válaszoltak. Tegnap ugyan felajánlottak neki a déli híradóban egy félperces blokkot, ám ő Papcsákhoz hasonló ideig (6-8 perc) és szintén a Ma Reggel című műsorban kíván válaszolni a polgármester őt ért vádjaira.

forrás és szerző : L.T. / Népszava


Az eredeti írás itt olvasható

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 10 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank