Folytatódik a Papcsák-saga

 

További furcsa zuglói tanácsadói szerződéseket is megszellőztetett blogjában Várnai László, az LMP helyi képviselője. Viszonyításképpen azt is közli, hogy a korábban elszámoltatási kormánybiztosként ténykedő Papcsák Ferenc vezette önkormányzat havi kétmilliót költ jogi tanácsadásra, és évi két milliót az összes iskolájában tartott drogprevenciós felvilágosításra. Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

Négy ügyvédi irodával is kötött szerződést a zuglói önkormányzat miközben van saját jogi osztálya – írja mai bejegyzésében Várnai László, az LMP helyi képviselője. A szerződések értelmében az önkormányzat havonta kétmillió forint plusz Áfát fizet ki a jogászok szolgáltatásáért. Beszámoltunk róla : a korábban elszámoltatási kormánybiztosként ténykedő Papcsák Ferenc vezette zuglói önkormányzat tanácsadásokért több mint nyolcvanmillió forintot fizet ki. A hvg.hu szerint többek közt rokonoknak és hű embereknek. Az előző polgármester, a szabad demokrata Weinek Leonárd egyébként éppen két – összesen húszmillió forint értékű – tanácsadói szerződés miatt lett gyanúsított hűtlen kezelés miatt.

Várnai mai blogbejegyzésében azt írta, hogy viszonyítási alap lehet az összesen 85 milliós tanácsadói szerződésekhez, hogy a zuglói művelődési ház és hálózata üzemeltetése 24 fővel, 2011-es költségvetés szerint 110 millió forint. Az önkormányzat havi kétmilliót költ jogi tanácsadásra, és évi két milliót az összes iskolájában tartott drogprevenciós felvilágosításra.

Néhány további szerződés: Pacsák személyi titkára Tildy Balázs néhány hónapra havi 300 ezer forintot kap összesen 1.5 millió forint értékben. Ferdinandy Katalin testvérvárosi kapcsolatok ápolására januárban és februárban havi 182 ezer forintban részesül havonta. Várnai megjegyzi: Ferdinandy alpolgármester testvére már évek óta csinálja ezt a munkát az önkormányzatban, az ott dolgozók szerint igen profin építve, szervezve a kapcsolatokat.

Szerződés alapján négy hónap időtartamra Dr. Kun Miklósnak összesen 1,6 millió, Német Edina Lindának egymillió Kassai Ildikónak 1,4 millió forint jár. Ők a Polgárosodás Modernkori Kutató Központ megalapításában közreműködnek (Várnai nem érti hogy ennek mi köze Zuglóhoz) és konferencia sorozatot csinálnak. Meghökkentő módon egy ügyvédi iroda végzi a kerület oktatási intézményeinek racionalizálási célú felmérését 7 millió 800 ezer forint plusz Áfa értékben.

 

Várnai szerint a szerződések nagy számát látva a Pénzügyi Bizottság több tagja kérte, hogy az önkormányzathoz hasonlóan Vagyonkezelő és az Eszközkezelő Zrt. által kötött szerződéseket is hozzák nyilvánosságra. Ezt a testületi ülésen a Fidesz –KDNP-s képviselők „tartózkodó” szavazatai megakadályozták. Várnai szerint ezt nem fogják hagyni, és ha kell jogi eszközökkel fogják kikényszeríteni, hogy az állampolgárok megismerhessék a közpénzen kötött szerződéseket.

„A kerület lakóinak joguk van tudni mire költik az adóforintjaikat. Ezért február 20-án írásban kértem, hogy a szerződésekről nyilatkozhassak a Zuglói Újságban, vagy a listát az újságban és a honlapon hozzák nyilvánosságra” – írja az LMP-s képviselő. A szerkesztőtől azt a választ kapta, hogy erre csak fizetett hirdetésben van mód. „Mint elmondta, erre föntről kapott utasítást” – írja Várnai.

forrás és szerző : 168ora.hu


Az eredeti írás itt olvasható

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 10 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank