Leállítják a négyes metrót

 

Törölték a 4-es metró második szakaszát a főváros 2017-ig szóló hétéves fejlesztési tervéből, így leáll a Baross tértől a Bosnyák térig tartó újabb ütem megvalósítása - tudta meg a Népszava. A döntés érzékenyen érinti a környék ingatlantulajdonosait és irodabefektetőit.
Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

Akockázatok sokasága és az akár 56-100 milliárd forintot is elérő hiány miatt Budapest jövé évi büdzséje válságköltségvetés lesz, derül ki a Népszava birtokába került koncepcióból. Csak a legszükségesebb fejlesztésekre lesz pénz, a 4-es metró folytatására nem.

A 2011-es költségvetési koncepció metrófejezete világosan fogalmaz: "A II. szakasz nem kerül megvalósításra, 2011-től nincs tervezett projektköltség."
 

kép=

Forrás: Stiller Ákos
 

A Baross és a Bosnyák tér közötti második szakasz tervei készen vannak, van környezetvédelmi és vasúthatósági engedély, a metrótörvények alapján pedig a 165 milliárdosra becsült költségből 69-et állna a főváros, 96-ot az állam - uniós pénz nélkül. A meg nem épülő második ütemre eddig 1,9 milliárd forintot költöttek, 2011-től többet nem is terveznek.

A lap emlékeztet: főpolgármester-jelöltként Tarlós István a nyár végén még azt mondta: a Fidesznek nincs szándékában leállítani a beruházást. Viszont már akkor nyitva hagyta a lehetőségét, hogy lesz-e második ütem. Ezt az önkormányzati választás után közvetlenül már attól tette függővé, "hogy a szocialisták és a főpolgármester milyen állapotban hagyják itt a kasszát."

forrás és szerző : ingatlanmenedzser.hu


Az eredeti írás itt olvasható

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 13 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank