Az államtitkár excége indult az ötmilliárdért

 

Beadta jelentkezését a kormány Országleltár projektjének 4,8 milliárd forintot érő közbeszerzési pályázatára Farkas Imre vidékfejlesztési közigazgatási államtitkár korábbi cége. A Geodéziai és Térképészeti Zrt. egy konzorcium tagjaként indult a tárca felügyelete alá tartozó Földmérési és Távérzékelési Intézet által kiírt tenderen. A borítékot nem kellett messze vinni: az állami intézet, amelyet a kormányváltás óta amúgy is Farkas volt kollégája, a Geodézia korábbi igazgatósági tagja vezet, ugyanabban irodaházban székel. Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

Az Index információi szerint egy konzorcium tagjaként elindult Farkas Imre vidékfejlesztési közigazgatási államtitkár korábbi cége a Vidékfejlesztési Minisztérium egyik legnagyobb projektjén. Úgy tudjuk, hétfőn a Geodéziai és Térképészeti Zrt. két másik céggel együtt beadta jelentkezését az Országleltár első szakaszának lebonyolítására.

Múlt szerdai cikkünkben beszámoltuk arról, hogy a kormány az állami tulajdonú termőföldek légi fotózására és a problémás nyilvántartási helyek korrigálására 4,8 milliárd forintos közbeszerzési pályázatot írt ki a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Földmérési és Távérzékelési Intézeten (Fömi) keresztül. A pályázat szokatlanul rövid időt hagyott a térképészeti cégeknek a felkészülésre, a tender október 15-én pénteken jelent meg, és október 25. hétfő reggel volt a leadási határidő.

A kiírás szokatlan jelentkezési feltételeket is tartalmazott. A jelentkezési kritériumnak feltüntetett másfél milliárdos éves forgalmat a magyar piacon csak a minisztérium közigazgatási államtitkárának régi cége, a Geodézia Zrt. tudta teljesíteni.

Úgy tudjuk, a pályázaton a Geodézia konzorciumával szemben végül egy konkurens vállalkozás indult, az külföldi tulajdonosokkal rendelkezik.

A Geodézia és társult cégeinek jelentkezését nem kellett messze vinnie a postának, a tendert kiíró Fömi ugyanabban a XIV. kerületi irodaházban működik, amely a szocialista időkben alapított vállalat székhelye is.
 

kép=

A Geodézia Zrt. székháza a Google Maps-on
 

Az ország mezőgazdasági területeiről nem most először készülne térképészeti légi fotó. A Fömi birtokában van egy friss, idén befejezett kollekció, amely 70 ezer négyzetkilométert dolgozott fel. Ezt munkát összesen 160 millió forintért végezte el az Eurosense Kft. 2005-ben pedig szintén a Fömi fotóztatta le a teljes országot. Akkor is ugyanez a repülős cég kapott megbízást. Az intézet honlapján található szerződés lista szerint öt éve 128 millió forint elég volt a fotók legyártatására.

A Vidékfejlesztési Minisztérium pénteki közleményében azt állította, hogy az előzetes vizsgálatok során kiderült, hogy a jelenlegi nyilvántartások nem naprakészek, nem teljes körűek, nem pontosak, az azokban szereplő adatok nem hitelesek. „Az elmúlt 20 évben sokan épp ezt a káoszt használták ki. Amíg ez így van, nehéz jó döntéseket hozni bárkinek is.”

A légi fotózás egyébként már nem a legmodernebb módszer a földnyilvántartási feladatok elvégzésére. A lézerszkenneres eljárással sokkal pontosabb, nagyobb felbontású és sokkal több felhasználási lehetőséggel rendelkező adatbázis állítható elő. Információink szerint a piacon van már teljes lézerszkenneres és ortofotós felvétel Budapestről, amelyet a Burken Kft. gyártott le a tender árazásának töredékéért.

forrás : index.hu

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 10 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank