Papcsák munka nélkül felvett négymilliója

 

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház tulajdonosi felügyelő tanácsának tagjaként havi 107 ezer forintot kapott csaknem négy éven át az elszámoltatási kormánybiztos, miközben az ülések legnagyobb részén nem is vett részt - írja a Népszava. Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos szerint munkájának kettős üzenete van. Egyrészt nem lehet közpénzeket felelőtlenül elherdálni, másrészt pedig nagy valószínűség szerint vissza is lehet szerezni a feleslegesen elköltött források egy részét - mondta Papcsák Ferenc a Vasárnapi Újságnak. Papcsák munkájának üzenete azonban igaz lehetne saját korábbi megbízatására is. A Fidesz-KDNP-s politikus a fővárosi közgyűlés delegáltjaként a most véget érő ciklusban tagja volt a fővárosi tulajdonú Bajcsy-Zsilinszky Kórház tulajdonosi felügyelő tanácsának - emlékeztet a Népszava .

Papcsák Ferenc
Népszabadság - Bócsi Krisztián
 

E tisztségéről július 15-én mondott le, miután kiderült: érdemi munkát aligha végez, mégis felveszi rendszeres havi juttatását. Egy tanácstagnak mindössze évi 2-4 alkalommal kellene megjelennie az üléseken, de Papcsák tavaly - a jelenléti ívek alapján - a márciusi illetve az októberi ülések egyikén sem volt ott, miként nem jelent meg az idén februárban tartott tanácsülésen sem. Sőt, a Népszava információja szerint amióta 2007 elején kinevezték, egyszer sem ment el tanácskozásokra - a tanács több tagja szerint az egész ciklusban távol tartotta magát.

Eközben azonban a tisztséggel járó mintegy 107 ezer forintos juttatását minden hónapban felvette, így ebben a ciklusban mintegy bruttó 4,5 millió forinthoz jutott - érdemi munkavégzés nélkül. Az elszámoltatási kormánybiztos egyébként sem fővárosi képviselői, sem országgyűlési képviselői vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel a felügyelő tanácsi tagként felvett összegeket - írja a lap.

forrás : nol.hu

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 19 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank