Kós Károly és a Barlangvasút

 

Változatok a Városliget-beli műemlék játékok bemutatására
Mi lesz az évek óta kiűzetéssel fenyegetett budapesti Vidám Park védett és megőrzendő műemlék játékaival, épületeivel? Hiába kapott a minap 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 100 millió forint tulajdonosi kölcsönt a fővárostól, ez már aligha segít rajta. Az egyik elképzelés szerint szétszednék és valahol egészen máshol mutatnák be őket, egy másik szerint az Állatkert viselhetné a gondjukat. A döntés az új Fővárosi Közgyűlésre vár. Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

A városligeti Vidám Park története az 1800-as évek elején kezdődött: mai területén először az ún. „alsóbb néprétegeket” kiszolgáló Vurstli állott, amely az első világháború előtt élte fénykorát. Az 1900-as évektől azután ugyane területen megépült a színvonalasabb szolgáltatásokat kínáló Angol Park. A kettő összevonásából, 1950-ben született meg a mai Vidám Park államosított együttese, amelyet évtizedekig a szocialista tömegszórakoztatás zászlóshajója volt, milliós látogatószámmal: „a túlnövesztett, friss nagyvárosi proletariátus éppoly gyökértelenül és kapcsolatvesztetten kereste szabadideje eltöltésének lehetőségét a Vidám Parkban, mint bevándorló elődei fél-háromnegyed évszázaddal korábban a Vurstliban” – írta egy tanulmányában (egyebek mellett) a Vidám Park perspektíváit vizsgálva Persányi Miklós, az Állatkert igazgatója, a Vidám Park igazgatóságának korábbi elnöke.

 

Az intézmény csillaga a televíziózás elterjedésével, majd a város lakosságának csökkenésével és a jegyárak emelkedésével kezdett el hanyatlani. Az 1990-es évek közepétől beindult az eladósodás, a látogatók száma hamarosan a töredékére csökkent. Az intézményt túlhaladta a korigény, területe nem alkalmas komolyabb fejlesztésre. Kicsi, zsúfolt és egyetlen irányban nem bővíthető. Hiába kapott a minap 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 100 millió forint tulajdonosi kölcsönt a fővárostól, ez már aligha segít rajta.

Évek óta téma, hogy a Vidám Parkot el kellene költöztetni. Egy reménybeli, de egyelőre bizonytalan költözés esetén az egyik álláspont szerint a Vidám Park talaját parkosítanák, egyes klasszikus értékeit pedig szétszednék, és a használható újakkal együtt átszállítanák. Állítják, hogy ez technikailag megvalósítható, de igaz is: ha komplett Tudor-kori kastélyokat át lehet vinni a tengerentúlra, a Hullámvasutat miért ne lehetne?

De van egy másik koncepció is, amelyet amár idézett Persányi Miklós vetett fel. Ennek veleje, hogy a vidámparki terület összeolvadhatna a még mindig népszerű és a rendszerváltás időszakában mérthez hasonlóan milliós közönséget vonzó Állatkertbe. Az állatkerti és vidámparki funkciók házassága nem példa nélküli: a Debreceni Állatkert alapításától fogva vidámparkot is üzemeltet, de az angliai Chessingtontól a floridai Orlandón át Hongkongig a világon százával lehet az állatkert-vidámpark együttélés sikeres példáit sorolni – hangsúlyozta az igazgató. A B verzió mellett szól az is, hogy ez a létesítmény is fuldoklik a helyszűke miatt – népszerű állatok tartását kell feladnia, pazar botanikai gyűjteményét a Hungária körút túloldalán őrzik egy telepen, akárha valami spájzban –, másrészt a múlt századelőt idéző, a kor neves építészei – Kós Károly, Neuschloss Kornél, Zrumeczky Dezső, Räde Károly és Ilsemann Keresztély – által meghatározott állatkerti miliő kifejezetten alkalmas volna a régi városligeti hagyományok életben tartására. Az összevont intézmény neve lehetne mondjuk Fővárosi Állat- és Élménykert vagy Életkert.

Persze – mint lapunk érdeklődésére elmondta – Persányi sem tartana meg mindent a mostani Vidám Parkból, de valamivel mégis többet, mint amennyit a jog szerint óvni kell. Az öt védett objektumon – a Ráday Mihály és a Körhinta Alapítvány segítségével 1994 és ’97 között felújított, utóbb Europa Nostra-díjat kapott 100 éves Körhintán, az 1912-ben átadott Barlangvasúton, az 1922-ben épült, egész Európában egyedülálló favázas egy kilométer hosszú Hullámvasúton, valamint a Dodzsem és az úgynevezett Fénydodzsem épületén kívül több olyan építmény van, amely szintén valamilyen védelmet érdemelne, de legalábbis törődést – állítja –, így megtartaná a szintén millenniumi atmoszférájú, oszlopsoros rendezvényházat, a kissé ipari hangulatú, de használható Elvarázsolt Kastélyt és a mostanitól eltérő funkciókra, például bábszínháznak, játszóháznak kiválóan alkalmas Viharvasutat. Mint ismeretes, az Állatkert 2007 óta teljes egészében műemlék. A Vidám Parkból átmentett védett csodákkal kiegészülve tehát Budapest e páratlanul értékes, a világon egyedülálló műemléki területe 6,5 hektárral bővülne – jegyezte meg az igazgató.

Ahogy kinéz, a Vidám Park sorsa leginkább a mostani fővárosi ellenzéken fog múlni. Fidesz-képviselő, Hutiray Gyula lapunk kérdésére elmondta: abban tökéletesen egyetért, hogy a Vidám Parknak mennie kell. Arról is meg van győződve, hogy a tradicionális játékokat el kell különíteni a többitől, egyébként nemcsak, mert védettek, hanem – mint azt a 2005 előtti, karszalagos-belépős rendszer bevezetése előtti statisztikák megmutatták, a Vidám Park vezetésének (mostani) állításával ellentétben, igenis, van rájuk igény, népszerűek. Hogy hová kerüljenek, az persze kérdés. Elvileg az Állatkert vagy akár a Nagycirkusz is lehetne a jövőbeli üzemeltetőjük, de mielőtt bármelyik közpénzekből élő intézmény átveszi őket, egyrészt alaposan meg kell vizsgálni, mi az, ami valóban megőrzendő, másrészt hosszú távra ki kell számítani, mennyibe kerül a működtetésük, időről időre nyilván elkerülhetetlen műemléki igényű restaurálásuk – nehogy kiderüljön: csődbe viszik a fenntartójukat.

forrás : nol.hu

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 19 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank