A füvezés polgárjogot nyert Magyarországon

 

Legfeljebb két-háromszáz füves heverészhetett vasárnap délután a marihuánalegalizációs demonstráció helyszínén. Pontosan nem lehetett megállapítani, mert a margitszigeti rétet jóval több résztvevőre számítva kordonozták körül, úgyhogy a terület a kezdés után egy órával is olyan volt, mint egy teljesen átlagos délutánon, amikor fiatalok üldögélnek egymástól függetlenül, kis csoportokban a napon. Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share

Ne gondoljuk azonban, hogy mindez a könnyűdrogfogyasztó kultúra végét jelzi. Az érdektelenség éppen az ellenkezőjéről szól. Nem sok értelme van ugyanis olyasmiért tüntetni, ami már rég polgárjogot nyert a társadalomban, és minden különösebb visszhang nélkül űzhető.

 

kép=

Vizipipa

 

Vége annak, amikor a droglegalizáció az SZDSZ nevű, azóta már eltűnt párthoz volt köthető. Az idők változását egyébként nem is az jelzi a legjobban, hogy a konzervatív értékek lovagjaiként fellépő jobbos és szélsőjobbos pártok országosan ismert arcairól derült ki, hogy füvet szívnak, vagy legalábbis olyankor filmezték le őket, amikor rajtuk kívül a környéken mindenki spanglizik, ők pedig csak azért pukkadoztak kivörösödött arccal, mert a passzív füvezést megelőzendő visszatartották a lélegzetüket. Nem, még ennél is plasztikusabban mutatja az új helyzetet, hogy az esetekről beszámoló cikkeink pártszimpatizáns kommentelőit a tények egyáltalán nem ingatták meg. Hozzászólásaikban úgy érveltek: és akkor mi van, ha füvet szívott, attól még lehet igazi jobbikos/fideszes.

 

kép=



 

És valóban. Mi pedig reméljük, hogy a vélemények még tovább radikalizálódnak, és hamarosan bátran lehetünk konzervatívak, vagy kirekesztők, sőt akár rasszisták, még akkor is, ha felvállaltan melegek, romák, színes bőrűek, szlovákok vagy csak simán liberálisok vagyunk. A fenti adottságaink sem minket, sem párttársainkat nem zavarják majd, hiszen nem ez lesz a lényeg, hanem valami más. Amit talán felesleges is definiálni. Mindenki gondoljon, amit akar.

 

kép=

Fotók: Barakonyi Szabolcs

 

A kilátások bíztatóak, mert nemcsak a kordonon belül, hanem azon kívül is kevesen voltak. Az ellentüntetőket sem mozgatta meg az ügy. Mintha tényleg olyan nyilvánvaló dologról szólna a demonstráció, mint a szexuális élet szabadsága, amely ellen mára már a leghülyébb egyház is csak valami marginális alcsoportját küldi ki transzparenst lengetni. Ennek megfelelően a rendezvényen megjelent a KDNP ifjúsági szervezetének két tagja, elmondták, hogy fű egyenlő herion, majd leléptek, magukra hagyva a kordon mindkét oldalán napfürdőző, frizbiző, kutyát sétáltató, beszélgető csoportokat. Ha a kerítést nem nézzük, a sziget olyan volt, mintha egy nagyon is élhető országban lettünk volna.

forrás : index.hu

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 18 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank