Bár a néhány hete elfogadott kerületi költségvetésben az intézményhálózat mûködtetésén kívül semmiféle kifizetés nem szerepel, a kerületi nyugdíjasok még egy ideig korlátozott számban ingyenesen használhatják a Szõnyi úti uszodát.
A zuglói önkormányzat 2003 óta támogatja a kerületi nyugdíjasok úszását. Tavaly 2500 tíz alkalomra szóló bérletet vásárolt meg a sportegyesülettõl erre a célra. A klub és az önkormányzat között tavaly megkötött szerzõdés már lejárt, az újabb megállapodást pedig a szigorú költségvetés nem teszi lehetõvé. Szentpáli Gábor, a BVSC-Zugló elnöke azonban nem akarta, hogy a nyugdíjasok egyik napról a másikra elessenek az úszás lehetõségétõl.
– Mi az elmúlt években rengeteg támogatást kaptunk a kerülettõl. Most úgy éreztük, hogy a nehéz helyzetben magunk is vissza tudunk valamit adni ebbõl. Ezért úgy döntöttünk, hogy az átmeneti idõszakban önerõbõl 400 bérletet biztosítunk ingyenesen a kerületi nyugdíjasok számára.
A korábbi évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy ez a 400 bérlet néhány hétig tudja majd kielégíteni az igényeket. A klub vezetõje reméli, addigra kiderül majd, hogy önkormányzati oldalról lesz-e folytatás. Martinek János, a Zuglói Sportközpont és Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója elmondta: a nyugdíjasok a bérleteket kedden és csütörtökön 9 és 11 óra között vehetik fel a Lantos Mihály Sportközpontban található sportirodán.
Az átvételhez személyazonossági igazolványukon kívül a lakcímkártyájukat és nyugdíjasigazolványukat kell magukkal hozniuk.
forrás : zugloilapok / R. T.






