Lezajlott a választás első fordulója

 

Bár eredmény véglegesen nem született, majd csak a második fordulóban dől el, kik kerülnek a képviselői helyekre.


Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share

 

A második forduló időpontja : 2010. április 25.-e vasárnap

A magam részéről az 55.-ös szavazókőr munkáját kísértem figyelemmel, amelyről az alábbi fotóripert is látható.

 

kép=

A bizottság tagjai 

 

Mindent előkészítve várják az első szavazót .

 

kép=

először szavazó állampolgár

 

A szavazókőrben tíznél többen szavaztak első alkalommal, de a bizottság csak nyolc emléklapot tudott átadni az először szavazóknak. A kerületi választási bizottság jobban odafigyelhetett volna, hogy minden először szavazó részére, jusson emléklap.

 

kép=

A bizottság megkezdte felelősségteljes munkáját

 

A szavazókőr bezárása után indult csak az igazi munka. Borítékokból a szavazó lapok kiszedése, szavazatok ellenőrzése, hogy minden szabálynak megfelel, no és a számlálás, ami nagy figyelmet igényelt.

 

kép=

a munka befejeztével az elcsigázott tagok

 

A bizottság munkáját elvégezve egy kicsit elcsigázott, de feladatának a választási törvényeknek megfelelően tett eleget.

Erre a munkára két hét múlva ismét szükség lesz.

Kerületünk választási eredménye az első forduló után:

21. választó kerület

Dr. Papcsák Ferencz 46,49 % fidesz-KDNP
Dr. Bárándy Gergely 28,03 % MSZP
Várnai László Sándor 15,98 % LMP
Dr. Gyenes Géza 9,5 %          JOBBIK

22. Választó kerület

Kulcsár József 43,74 % fidesz-KDNP
Tóth Csaba 31,43 %     MSZP
Hámori Zsolt 15,47 %   LMP
Czeglédi János 9,36 % JOBBIK

Írta és fotók : Kőkobaki

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 23 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank