Kerekes székben élni - nekik mit ígérnek a pártok?

 

A fogyatékos szervezetek is úgy látták, hogy még a választások előtt, és nem utólag kell megkezdeni a lobbit a Fidesznél. Új foglalkoztatáspolitikát szeretnének, mert jelenleg 90 százalékos a munkanélküliségi arány köztük, pedig az érintettek fele munkaképes lenne. A Fidesz meghallgatta őket, és még ígért is.
Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share

Mikor dönt úgy egy falu fűszerboltja, hogy az életerős Józsit vagy a mozgássérült Rozit alkalmazza? Akkor ha, Rozi foglalkoztatását támogatja az állam, mert akkor elnézi, hogy a mozgássérült ugyan nem tud ládákat cipelni, de kapott utána 10 ezer forintot. A baj csak az, hogy a kis fűszerbolt tulajdonosa vagy nem tudja, hogy Rozi után kaphat 10 ezer forintot, vagy ha tudja is, nem kezd bele abba a macerás adminisztrációba, hogy akkreditálja a boltját.

Ezzel a történettel foglalta össze Derera Mihály, hogy mivel is találja szembe magát az, aki sérültként keres munkát, és az, aki sérülteket akarna foglalkoztatni. A Mozgáskorlátozottak Országos Szövetségének (MEOSZ) oktatási részlegének elnöke szerint már csak ezért is változtatni kellene a mozgássérültek foglalkoztatáspolitikáján.

Segély helyett kellene a munka

Jelenleg ugyanis sokkal rosszabb a helyzet a fogyatékosok, mint az egészségesek körében. Magyarországon 11 százalékos a munkanélküliségi ráta, a fogyatékosok körében viszont 90 százalékos. Pedig a 850 ezer rokkantnyugdíjas közül 400 ezer kora, korlátozottsága alapján dolgozhatna. Csak éppen a jelenlegi rendszer miatt mégsem tud, a MEOSZ szerint túl bonyolult, az állam pedig túl kevés támogatást ad a szervezeteknek, a fogyatékosoknak és a munkáltatóknak. "Az állam viszont több mint 30 milliárd forintot keres évente a fogyatékosok foglalkoztatásán úgy, hogy a 47,3 milliárd forintos támogatás mindössze 35-40 ezer személy foglalkoztatását teszi lehetővé" – magyarázta.

 

kép=

Ülve, gurulva sem áll meg az élet (Fotó: Járdány Bence)

 

Ezért készítette el a szervezet új foglalkoztatáspolitikai vitaanyagát, melyet nem véletlenül időzítettek a választásokra. A dokumentumot bemutató konferencián Soltész Miklós, a KDNP szakpolitikusa, és a Fidesz-program szociális területének írója is részt vett. Szerinte "a jelenlegi helyzet tarthatatlan", viszont a következő kormány mindent meg fog tenni, hogy ezen változtasson.

Soltész sok minden megígért, többek között, hogy a civil szervezetekkel folyamatos lesz az egyeztetés, hogy a fogyatékosoknál is változtatnak azon a szemléleten: könnyebb segélyen élni, mint munkát keresni. "A közbeszerzéseknél, állami megrendeléseknél is előnybe kell részesíteni a fogyatékosokat alkalmazó cégeket. Így a dossziét nem Tajvanból, hanem hazánkból rendelnénk" – mondta. Átláthatóbb, kiszámíthatóbb, jobban és többel finanszírozott rendszert alakítanak ki.

Mozgássérülten lépcsőzni az irodában

Hasonló elképzeléseik vannak a fogyatékos szervezeteknek A javaslatok között szerepel, hogy a jelenlegivel ellentétben ha valaki megsérül, akkor ne rokkantsági nyugdíjat kapjon, hanem három évig rokkantsági járadékot, amely együtt jár az oktatási és munkahely-keresési támogatással. Csökkenteni kell szerintük a bürokráciát is, amellyel most találkoznak azok a munkáltatók, akik hajlandóak lennének megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatni. A MEOSZ szerint ráadásul a bajba jutottal egyénre szabva kell foglalkozni, vele együtt kell kitalálni, hogy mihez is kezdjen egy baleset után.

Merthogy mint Urbán-Szabó Béla ügyvéd mondja, össze sem hasonlítható egy születése óta mozgássérült, és egy baleset után ebbe a helyzetbe került élete. "Egy súlyos baleset után összeomlik az ember megszokott élete, míg az olyanok, mint én, már hozzászoktunk a kerekesszékhez" – magyarázza. Urbán-Szabó Béla születése óta mozgássérült, elvégezte a jogi egyetemet, dolgozott már vállalatnál jogi előadóként, egyéni vállalkozóként ügyvédként, most pedig Martfű független önkormányzati képviselője és a MEOSZ jászberényi szervezetének tagja. Sosem érezte annak hátrányát, hogy kerekesszékes, ám szerinte ez a családjának köszönhető, meg annak, hogy jó helyre született és tanulhatott.

Azt ugyanakkor elismeri, hogy a munkáltatónak, de még a fogyatékosnak is sok macerát jelent a munka. "Ügyvédként még most is belefutok olyan bíróságba, amelyik nincs akadálymentesítve. A kerekesszékesség tulajdonképpen egy örökös logisztikai feladatot is jelent: hogy jutok el oda, ha odaértem, hogy tudok bemenni az épületbe. Ezért örökké telefonálok" – jegyezte meg. Urbán-Szabó szerint ma egyébként már nem jelent akkora gondot bejutni egy-egy állásinterjúra vagy egy munkahelyre, mert sok alapítvány, cég, megyei szervezet foglalkozik a kerekesszékesek szállításával. A gondot inkább az okozza, hogy a munkahelyek többsége még mindig nincs akadálymentesítve.

És valóban. Bár sok cég gondol arra, hogy gyengénlátót, mozgáskorlátozottat foglalkoztasson, mégsem gondol bele abba, hogy ez mivel is jár. Az interneten az állásajánlatok között böngészve például találtunk olyan álláshirdetést mozgássérültek számára, ahol a munkavégzés helye a második emeleten volt, és csak lépcsőn lehetett megközelíteni.

forrás : hirszerzo.hu

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 26 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank