Így készíti ki szervezetünket a parlagfű. Mit tehetünk?

 

Nem kell ahhoz kimozdulnunk a fővárosból, hogy parlagfüves területet lássunk, a növény pollenjére érzékenyek pedig anélkül is érzékelik a szezon kezdetét, hogy vizuális élményük lett volna. És nincsenek kevesen, becsült adatok szerint legalább 2 millió ember szervezete lázad a parlagfű ellen. Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

 

Noha a hűvös idő és a sok eső késleltette a parlagfű virágzását, aligha fogják megúszni az érintettek a lassan kezdődő szezon kellemetlenségeit. Ahogy kisüt a nap, megjelennek a pollenek a levegőben, irritálva az arra érzékenyek nyálkahártyáját.

Szeretünk mindent civilizációs betegségnek bélyegezni, s habár a pollenallergia terjedését nagyban elősegítik a környezeti viszonyok, nem 21. századi nyavalya az allergia. Az ókori Kínában is felfigyeltek a betegségre, „őszi folyásként” írták le, míg a középkorban Leonardo Botallo rózsanáthaként említi meg a virágok közelében fellépő tüsszögést. Mégis 1819-ig kellett várni, amíg egy angol orvos – saját magán tett megfigyelések alapján – pontosan leírta a betegséget, amelynek lényege, hogy az allergiás immunrendszere másként működik: ellenségként kezel egy olyan anyagot, ami egyébként semmilyen kárt nem okozna.
 

Fotó: MTI

Az allergének egyik legfontosabb hordozója a parlagfű, amely itthon már lassan szitokszónak minősül, holott a 19. században még botanikai ritkaságnak számított Magyarországon. Tömeges megjelenését az 1920-as években, az Egyesült Államokból érkező gabonaszállítmányokhoz kötik, amelyek hozzánk is eljutottak. Pillanatnyilag az egész ország területe fertőzött, ahhoz pedig, hogy kiirtsuk a magvakat, elméletileg teljes, országos talajcserére lenne szükség – ez persze lehetetlen. A sokak által gyűlölt növény amúgy csodálnivaló képességekkel bír: egy tőről például nyolc milliárd pollenszemcsét képes szétszórni, amelyek akár 500 kilométerre is képesek eljutni.

A törvény előírja ugyan a gyommentesítést, ám ez nem sokat segít az allergiások helyzetén. Az elhanyagolt területeket a szemlézők továbbítják a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak, amely elrendelheti a közérdekű kényszerkaszálást. A bírságot a gyomosodás mértékétől és a terület nagyságától függően 15 ezer és 5 millió forint között állapíthatja meg a hivatal. Ám a valóság mégis könnyfakasztó: többnyire maradnak lábon állva a parlagfüvek, a kiszabható bírságot pedig vagy megfizetik vagy nem. Mindaddig, amíg a vasutak és egyéb állami intézmények környékén burjánzik a parlagfű, nemigen jutunk előre.

Ez zajlik a testünkben

Allergiás reakciónál az allergéneket veszélyforrásként érzékelő sejtek a hajszálerek mentén és a légzőrendszerben nagy számban található hízósejtekben – más kémiai anyagok mellett – fokozzák a hisztamin nevű anyag termelődését. Ennek az lesz a következménye, hogy a véredények kitágulnak, a nyálkahártya begyullad. Elkezdődik az orrfolyás – később idült orrdugulás is kialakulhat –, a szabad idegvégződések irritációja miatt pedig az orrunk viszketni kezd és a tüsszögés sem marad el. És mindig lehet még rosszabb: ugyanis, ha a szénanáthát elhanyagoljuk, súlyosabb szövődmények is kialakulhatnak. Mivel allergiás nátha esetén csökken az orr szűrő és párásító szerepe, az alsó légutak is könnyen veszélybe kerülhetnek.

Magyarországon a népesség körülbelül negyedét érinti az allergiás nátha: mintegy kétmillió lehet a betegek száma. Ugyanakkor jellemzően alulkezelt betegségről van szó: körülbelül 320 ezer embert kezelnek, holott a betegek 45 százaléka az allergia közepesen súlyos vagy súlyos tüneteitől szenved. A betegség leggyakrabban iskolás vagy fiatal felnőttkorban alakul ki: a tünetek körülbelül nyolcvan százalékban húsz éves kor alatt kezdődtek. Serdülőkorig a fiúk a lányoknál valamivel gyakrabban szenvednek allergiás náthában, de ez a tendencia a pubertás során megfordul, felnőttkorra pedig inkább a nőknél lesz gyakoribb a betegség. Emellett gyakrabban fordul elő a városban élőknél, mint a falusiaknál, és többször alakul ki a jobb szociális körülmények között élőknél, mint a szegényebbeknél.
 

kép=

Fotó: MTI
 

"Négy éves korom óta szenvedek a parlagfűtől, hol jobban, hol kevésbé – attól függően, éppen mennyire válnak be az aktuális gyógyszerek" – meséli Dávid, budapesti interjúalanyunk, aki bevallása szerint egy éve felhagyott a gyógyszerekkel, és azóta napi egy kalcium tablettával kezeli magát. És eddig többnyire tünetmentes, de - mint mondja - a neheze még most jön: menetrendszerint július végétől október elejéig tart a szemviszketős, orrfolyós időszak.

Interjúalanyunk a számos orvosi tanács mellett ő maga is rájött néhány házi praktikára, amivel elviselhetőbbé teheti a kritikus heteket. Eszerint javasolt a napi hajmosás, a gyakori ágyhúzás, ahogy a porszívózás is. A klimatizált helyiség jobb, a szellőztetéssel ugyanis szabad utat engedünk a polleneknek. "Azt is tanácsolták, hogy ne utazzak vonattal, vagy ha rákényszerülök, akkor a menetiránnyal háttal üljek – a sínek mellett különösen sok a parlagfű, amit a menetszél még könnyebben szétszór –, így kevesebb pollen talál meg. Ahogy a betondzsungel is biztonságosabb ilyenkor a vidéknél".

Miért lesznek egyre többen?

Az allergiás betegek száma robbanásszerűen növekszik: ma már minden negyedik ember érintett. Mivel az allergiát alapvetően a genetikai faktorok és a környezeti tényezők határozzák meg, adódik a kérdés, melyik tényező változása az, ami előidézte a kórnak ezt az elképesztő mértékű elterjedését.

A civilizációs változásoknak köszönhetjük például, hogy a dízelkorom-részecskék megjelentek a levegőben: ha ezek rátapadnak a pollenszemcsékre, azok sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudnak összekapcsolódni az immunrendszer azon sejtjeivel, amelyek elindítják a kórmechanizmust. Ez is megmagyarázhatja azt, hogy – más tényezők mellett, mint például a dohányfüst, vagy az ételszínezékek – miért van jóval több esély az allergiás megbetegedésre egy szennyezettebb környezetben – mondta el korábbi megkeresésünkre Rónai Zoltán főorvos, klinikai allergológus, tüdőgyógyász.

"Az érintetteknek már a szezon kezdete előtt néhány héttel érdemes elkezdeniük a gyógyszerek szedését, ha el akarják kerülni a súlyosabb tüneteket" – mondta el a hvg.hu megkeresésére Zsámboki Gabriella tüdőgyógyász főorvos. Mint mondja, a legjellemzőbb tünetként jelentkező nyálkahártya-duzzanat, nehézlégzés ugyanis jól kezelhető a korszerű gyógyszerekkel. Zsámboki szerint sokan "kedvelik" az orrspréket, mert ezek az adott területen fejtik ki hatásukat, nem károsítják a szervezet egyéb részeit. Tapasztalata szerint az enyhébb tünetektől szenvedőnek valóban elegendő a már emített kalcium tabletta is, amelyek ugyanolyan elven működnek, mint az antihisztaminok – az allergiát kiváltó hisztamin hatását ellensúlyozzák.

Nem ijesztgetésként, de az allergia megelőzésért nem sokat tehetünk, egyik évről a másikra kialakulhat – akinél pedig a hajlama is megvan, még esélyesebb a szervezet lázadása. Számítások szerint minden embernek körülbelül tíz százaléknyi esélye van arra, hogy valaha allergiás legyen. Ha az egyik szülő már szenved a betegségben, húsz, míg mindkét felmenő érintettsége esetén ötven százalékra ugrik a valószínűsége annak, hogy a gyermekük is megtapasztalja e kellemetlenségeket. Még rosszabb a helyzet, ha mindkét szülő ugyanabban az allergiában szenved: ebben az esetben akár nyolcvan százaléknyi eséllyel örökíthető.

forrás és szerző : hvg.hu


Az eredeti írás itt olvasható

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 20 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank