Napirenden a parlagfű elleni komplex védekezés

 

A parlagfű okozta népegészségügyi problémák csak komplex módon kezelhetők - ebben egyetértés volt szerdán az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén, mind a honatyák, mind a minisztériumok, mind pedig a civil szerveződések szakemberei és szakértői között. Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

Oláh Lajos, a bizottság alelnöke az ülés közben tartott sajtótájékoztatón az újságíróknak elmondta: Magyarország parlagfű tekintetében Európa legfertőzöttebb területének tekinthető.

Mindez azt jelenti, hogy 700 ezer hektáron okoz problémát ma hazánkban a parlagfű. A felmérések szerint Magyarország lakosságának 20-25 százalékát érinti a parlagfű allergia. A megbetegedések száma azonban évente 10-15 százalékkal emelkedik. Ezért rendkívül fontos, húzta alá az országgyűlési képviselő, hogy a felvetődött gondokat komplex módon, egységes szemlélettel kezeljék a szakemberek. Hozzátette: javasolja, hogy a témával május 25-én újra foglalkozzon a testület.

Jordán László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSZH) elnökhelyettese arról beszélt, hogy az elmúlt hat évben, amióta jogszabály írja elő a parlagfű elleni védekezést, a helyzet valamelyest javult az országban, ám még mindig nem lehetnek elégedettek - tette hozzá. Jelezte: a parlagfűvel fertőzött mintegy 700 ezer hektáros területnek csak évente egy-két százalékán végeznek hatósági ellenőrzést. Még ennél is kisebb arányban rendelnek el közérdekű védekezést a parlagfű ellen. Ez az arány 0,5-0,6 százalék. A szakember ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: a következetes munka eredménye, hogy azokon a területeken, ahol megállapítják a szabálysértéseket, közérdekű védekezést csak a bírságolni szándékozott terület mindössze 5 százalékán kell elrendelni.

Jordán László jelezte: a hathatósabb védekezés érdekében készül a parlagfű stratégia. Ennek középpontjában az oktatás és képzés áll, azaz a megelőzésre kívánják helyezni a hangsúlyt. Emellett szeretnék az eddiginél jobban támogatni a kutatást és a fejlesztést ezen a területen, továbbá kommunikációs kampányt indítanak annak érdekében, hogy minél többen megismerhessék a gyomnövényt, és azt, hogy a parlagfű milyen károkat és káros hatásokat idéz elő.

Nékám Kristóf professzor pedig arról beszélt, hogy a parlagfű pollenjei igen sok embernél okoznak allergiát. Az elmúlt 12 évben a professzor szerint a betegek száma megkilencszereződött. Emlékeztetett arra, hogy vannak olyan emberek, akik kevésbé és vannak, akik nagyon érzékenyek a parlagfű virágporára. A betegek egy része már a belélegzett 10 darab pollenre is érzékeny, köbméterenként és naponta, míg másoknál az érzékenység csak ennek a mennyiségnek a tízszeresénél mutatkozik. A professzor szerint a betegeknek gyógyszerekre minimálisan havonta 500-600 forintot kell fordítaniuk, ami egyébként lényegesen kevesebb, mint korábban volt.

Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa arra emlékeztetett, hogy az ombudsmanok kétszer, 2004-ben és 2009-ben vizsgálták e területet. A legutóbbi vizsgálat során feltárták többek között, hogy nem működik hatékonyan az a tárcaközi bizottság, amely e kérdéskörrel foglalkozik. Így az ombudsman jelezte, hogy újra meg foglalkozni kívánnak a témával.

Az allergia-parlagfű kerekasztal tevékenységéről Bartos Mónika és Szabó Rebeka országgyűlési képviselők számoltak be, akik szintén egyetértettek abban, hogy a kérdéskört komplex módon kell kezelni a mezőgazdaságtól az egészségügyön át az oktatásig, és annak érdekében kell tevékenykedni, hogy az emberek zöme megismerhesse a parlagfű elleni védekezés különféle módjait.

A parlagfű okozta kártétel nagyságát a különféle szakértők nem egységesen becsülték, egyesek szerint ez évente több tízmilliárd forint, mások szerint ez akár 100 milliárd forintokra is rúghat, volt olyan vélemény, hogy ez évente elérheti akár a 200 milliárd forintot is. Volt olyan szakértő is, aki úgy vélte, hogy a parlagfüvet, mint energianövényt lehetne esetleg hasznosítani.

forrás és szerző : muszakiforum.hu / MTI


Az eredeti írás itt olvasható

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 23 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


Napirend utáni monológ

Mint alább látható a papcsáki kerületvezetés döntései röpke másfél év alatt csak kierőltették az ellenzéki pártok közös fellépését. Az alábbi szórólapból 60000 darab kerül terítésre a napokban Zuglóban. A petíciót este 6 órakor adjuk át, már persze, ha lesz aki átveszi.

Tiltakozunk a Papcsák Ferenc vezette fideszes önkormányzat felháborító döntései ellen:

- a kommunális adó kivetése
- a Hermina úti szakrendelő bezárása
- a bölcsődei térítési díj bevezetése ellen!

Elegünk van: a szociális érzéketlenségből

a felesleges pénzszórásból
a lakosság kifosztásából!

Az eredeti írás itt olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 05. 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: Penf_slep, 12-05-15 22:32
topik: hírek hozzászólásai írta: Teresh_king, 12-05-06 02:06
topik: hírek hozzászólásai írta: hamisbalu, 12-04-13 08:27
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-04-13 07:31
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank