Papcsák nem válaszolt, majd üzent: "az ajtóm mindenki előtt nyitva áll"

 

A mai napig nem kapott választ a zuglói ellenzék arra a kérdésre, hogy az év eleji, százmilliós nagyságrendű értékpapírügyletre a kerület polgármestere, Papcsák Ferenc személyesen adta-e hozzájárulását, és vállalt-e valamilyen kötelezettséget. Az ügyletet véghezvivő Zuglói Eszközkezelő Kft. dokumentuma szerint az ötvenmillió forint feletti kötelezettségvállalásban a polgármester dönt. Papcsák Ferenc azt mondta, a döntések mindig bejárják a hivatalos utat, de az év eleji óta ilyen nagy ügylet nem köttetett.
Oszsza meg másokkal is
Bookmark and Share
 

 

Máig nem adott kielégítő tájékoztatást saját képviselő-testületének a zuglói önkormányzat egy hónapokkal ezelőtti értékpapírügyletről. A kerület vezetése év elején megvált OTP-részvényeitől, és más értékpapírokból vásárolt be. Márciusban, a Japánban történt természeti katasztrófa után adták el az 51 500 darab OTP-részvényt, az értékpapírokért kapott 277 millió forintból – mint azt megírtuk – államkötvényeket, illetve Magyar Telekom-, Mol- és E-Star-részvényeket vásároltak, utóbbi papírokra mintegy 99 milliót költöttek. Minderről Várnai László LMP-s önkormányzati képviselő számolt be a hvg.hu-nak korábban.

A politikustól tudtuk meg azt is, hogy milyen értékpapírokat vásároltak, hivatalos megkeresésünkre ugyanis nem reagált a Zuglói Polgármesteri Hivatal, amely egyébként a tőzsdeügyleteket bonyolító eszközkezelő cég tulajdonosa. Pedig Várnai László több problémát vetett fel, mindezt a blogjában is feltüntette. Az egyik az volt, hogy az OTP-részvények hasznosításáról szóló tervezetet a képviselők a március 17-ei testületi ülésen tárgyalták volna meg, ám az elmaradt, mert előtte öt nappal - arra hivatkozva, hogy a földrengés miatt tőzsdei áresés várható - lebonyolították az ügyletet. Várnai másik felvetése az volt, hogy egyáltalán érdemes volt-e értékpapír adására és vételére külön céget létrehozni, mivel azokat kötési díj ellenében bármelyik brókercég elvégzi, és akkor nem kell külön összegeket fordítani az adófizetők pénzéből egy egész szervezet fenntartására.

Jól jött a "saját" részvény?

A részvények kapcsán Várnai úgy vélte, hogy talán nem véletlen választás volt az E-Star. A korábban RFV elnevezésű cég papírjaiból ugyanis Papcsák Ferenc - vagyonnyilatkozata alapján - rendelkezett kétezer darabbal, csakúgy, mint az ügyletre létrehozott Zuglói Eszközkezelő ügyvezető igazgatója, Istók Ede is, aki ezer részvénnyel volt tulajdonos az RFV-ben, sőt mindketten a cég felügyelőbizottságában is tagok voltak. Akkori megkereséseinkre nem, csak cikkünk megjelenése után árulta el Papcsák Ferenc, hogy részvényeitől megvált az előtt, hogy az eszközkezelő bevásárolt volna az E-Starból. Sőt, a március 12-én vett E-Star-részvények, Istók Ede utólagos - két héttel későbbi - közlése szerint már nem voltak a Zuglói Eszközkezelő Kft. birtokában. A céget egyébként Istók Ede helyett idén júniustól Köteles Ferenc vezeti.
 

kép=

Papcsák Ferenc: nem fájt a feje az értékpapír ügylettől
Fotó: Bánkuti András

 

Hónapok óta várnak Papcsák válaszára

A zuglói képviselők közül többeket továbbra is érdekelne az eszközkezelő működése. Így a szocialista Imre Gergely kérdéseket tett fel Papcsák Ferencnek április végén, ám arra, mint a hvg.hu-nak elmondta, máig nem kapott választ. Az önkormányzati képviselő többek között arra volt kíváncsi, hogy mivel mind az OTP-részvények eladása, mind az E-Star-papírok megvétele szerinte meghaladta a Zuglói Eszközkezelő szervezeti és működési szabályzatában (SZMSZ) rögzített 50 millió forintos értékhatárt, aminél az önkormányzat vezetőjének kell kötelezettséget vállalnia, az megtörtént-e és milyen módon. A képviselő feltette azt a kérdést is, hogy minderről a „polgármester úr hozta-e meg a döntést, vagy ha hozzájárulását adta a döntésekhez, azokat milyen formában tette meg?”.

Az önkormányzat tulajdonolta Zuglói Eszközkezelő Kft. interneten fellelhető "befektetési irányelvei" szerint az ezekkel kapcsolatos hatásköröket, az MSZP-s helyi politikus által hivatkozott SZMSZ tartalmazza, de a „döntések az ügyvezető vagy az alapító hatáskörébe tartoznak", ez pedig a Zuglói Önkormányzat. Az SZMSZ viszont a polgármester döntésévé teszi többek között az ötvenmillió forint értékhatár feletti kötelezettségvállalást, "a társaság saját vagyonát érintően ingatlan vagy bármilyen más tárgyi eszköz és/vagy befektetett pénzügyi eszköz elidegenítését, a társaság vagyonát érintően a társaság vagyoni értékű jogának elidegenítését", valamint a társaság vagyonának, vagyoni értékének megterhelését.

Papcsák Ferenc nyilván az átruházott tulajdonosi jogok alapján járhat el, de kérdésként felmerül, hogy a nagyobb összegű értékpapírügyleteknél nem volna-e szerencsés a zuglói képviselő-testület hozzájárulását is kikérni. A polgármester minderről a hvg.hu-nak azt mondta, hogy a döntéseket nem ő maga hozza meg, hanem "a hivatali út bejárása után – az alpolgármesterrel, a jegyzővel és a pénzügyi osztályvezetővel történt ellenjegyzés után – szignózza le". "Az év eleji után nem köttetett még egyébként ötvenmillió forint feletti ügylet" – közölte lapunkkal Papcsák Ferenc. A polgármester megígérte, hogy Imre Gergely meg fogja kapni a választ, miután az eszközkezelő felügyelőbizottsága jóváhagyta. "A képviselőnek, ha bármilyen meglátása, javaslata, kérdése van, nyugodtan fordulhat hozzám, az ajtóm mindenki előtt nyitva áll" – mondta Papcsák a hvg.hu-nak.

forrás és szerző : hvg.hu


Az eredeti írás itt olvasható

 


Kategória további hírei:



Jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás küldéséhez.
Szóljon hozzá a fórumban. (0 üzenet)

Még nem szóltak hozzá.
Hirdetés

Szavazások

Új városközpont a Bosnyákon 40 milliárdért, ilyen gazdagok vagyunk?
 

Hírlevél




Jelenleg online

Oldalainkat 12 vendég böngészi

HelloRádió | FM 101,4

Híreinkből

Reklám

Időjárás

Közép-Magyarország

Időjárás

Balaton


„Már az aktív Fidesz-bázis is morgolódik”

 

A zuglói önkormányzat gazdálkodását pazarlónak, sőt jogilag kétesnek minősítette az a könyvvizsgáló cég, amelyet maga a kerület vezetése kért fel az átvilágításra. Az önkormányzat pénzügyi botrányait a nyilvánossággal megismertető Várnai László helyi LMP-s képviselővel beszélgettünk a kerület ügyeiről.

narancs.hu: Mit tudunk az átvilágító cégről?

Várnai László: A CC Audit az a cég, amely a kerület könyvvizsgálója, más önkormányzatok mellett. Ennek a cégnek a tulajdonos-vezetője írta azt a költségvetési koncepciót Pécs városának, amelyet Kovács Balázs zuglói alpolgármester plagizált zuglói költségvetési koncepcióvá. A CC Audit korrekt munkát végzett, a polgármesteri hivatalról és a Vagyonkezelőről sok pontos megállapítást tett. Az előző kerületi vezetés időszakára is kitér a szöveg, strukturális hibákat is feltár, de egyértelmű, hogy Papcsák vezetése alatt a helyzet romlott, a gazdálkodás pedig átláthatatlanabb, mint korábban.

A folytatás ITT olvasható

ÖNISMERETI - KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNISMERETI – KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING

A részletek I T T olvashatók

Ma 2012. 02. 22., szerda, Gerzson napja van.
Holnap Alfréd napja lesz. Sok Boldogságot Kívánunk!

Önkormányzati Képviselők

Failed to get Items, check your parameters!

FogadóÓra Sokacz Anikó rovata

Failed to get Items, check your parameters!

Önkormányzati Ügyfélfogadás



ügyfélfogadás időpontjai

vipmens.com/zugloportal.info/files/ügyfélfogadási rend...

ügyfélfogadási időpontok |

Friss fórumok

topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:15
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:09
topik: hírek hozzászólásai írta: kokobaki, 12-01-20 09:02
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-01-20 08:51
topik: hírek hozzászólásai írta: Kőkobaki, 12-01-20 08:46

Ajánlat

Hirdetés

Zuglói linkgyűjtemény
Zuglói linkgyűjtemény a legjavából
Magántanárt keres?
Amennyiben magánt keres gyermekének vagy éppen saját magának, akkor ne habozzon látogasson el oldalunkra.
Ingyen domain?!?!?!
Ingyen .com domain + olcsó tárhely? Klikkeljen a részletekért

Videótár


Klikkelj rá Talán Érdekel....


zugloportal.info PageRank